Telepítsünk WordPresst!

Mire lesz szükséged, ha saját tárhelyre telepített WordPress rendszert szeretnél? Részletes telepítési leírás lépésről lépésre, videóval. Itt kezdd a weblapod felépítését!

 

“- Hol is kezdjem?”

“- …mondjuk az elején?…”

 

Minden a fejben dől el, idézik sokan a manapság divatos mondást, úgyhogy ha fejben már eldöntötted, hogy a WordPress lesz a Te blogod vagy weblapod motorja, akkor ideje fizikailag is tenned érte, hogy odakerüljön minden elem, ahol annak lennie kell. Jó, jó, de hogyan?

A WordPress híres arról, hogy akár öt perc alatt fel lehet telepíteni, de azért ehhez kell egy kis előkészítő munka. Ehhez három dologra lesz szükséged: egy tárhelyre, a WordPress programra, és egy adatbázisra. Nézzük sorban ezeket.

Tételezzük fel, hogy tudod, mi az a domain-név, és mi az a tárhely. (Ha ezek sincsenek meg, akkor kezdd itt: webdesign szótár.) Ha még nincs saját domain-neved és tárhelyed, akkor szerezz be egyet; rengeteg szolgáltató van a piacon, különböző feltételekkel, ebbe nem szeretnék belemenni – ha nincs időd vacakolni ezzel, és megbízol bennem, válaszd a mi cégünket, semmivel sem vagyunk rosszabbak, mint mások, sőt 🙂

Ha ez megvan, és esetleg már volt valami a tárhelyeden, egy korábbi weblap-kezdemény, amelyre nincs szükséged, akkor törölj le mindent róla, de ha akarod, egy külön alkönyvtárba is feltöltheted a WordPresst. Ehhez FTP-kapcsolatra van szükséged; ha nem tudod, mi az, kérdezd meg orvosodat, gyógyszerészedet, vagy inkább ne is, hanem nézd meg a szótárban, és aztán gyere vissza ide.

Ha még nincs meg, ajánlom, hogy töltsd le a Total Commandert és barátkozz meg vele, magyar nyelvű, shareware (azaz harminc napig ingyenesen használható, utána regisztráltatni kell egy csekély összegért), rengeteg mindenre jó, és WordPress-telepítésnél nincs párja.

A második dolog, hogy le kell töltened magát a WordPress motort. Ja, azt nem mondtam, hogy az ilyen letöltött holmik mindig összetömörítve érkeznek (legtöbbször .zip fájlként), tehát használat előtt ki kell csomagolni őket – még egy dolog, amire a Total Commander kiválóan alkalmas.

A harmadik pedig az adatbázis. Ha magad piszkálhatod a tárhelyed kezelőfelületét (mondjuk a CPanel vagy a Plesk kezelőfelület segítségével), akkor létre kell hoznod egy SQL adatbázist – ha pedig ez kínaiul hangzana Neked, akkor kérd a tárhelyszolgáltatód segítségét. Ő érteni fogja.

Miután létrejött az adatbázis, három dolgot kell tudnod róla:

1. mi a neve,

2. mi a hozzá rendelt felhasználó neve, és

3. mi a felhasználóhoz rendelt jelszó.

Amikor ezek megvannak, és kitömörítetted a WordPress programot valahová a gépeden, akkor kikeresed benne a wp-config-sample.php nevű fájlt, és megnyitod a Jegyzettömbbel, vagy ha van ilyesmi a gépeden, akkor egy html-szerkesztővel, mint amilyen például a PSPad Editor. Nehogy Wordöt használj, mert az elrontja! Megnyitás után a Mentés másként paranccsal mentsd el wp-config.php néven, a megfelelő helyekre írd be a tárhelyszolgáltatódtól kapott fenti három adatot (cseréld ki az adatbázisodneve, felhasználóneved, jelszavad szavakat a megfelelőekkel a 20., 23. és 27. sorokban), mentsd el, és készen is vagy.

Ezek után semmi más dolgod nincs, mint hogy az összes fájlt felmásolod a tárhelyedre az FTP-programod segítségével (lásd Total Commander), majd elindítod a böngésződet (Internet Explorer, Mozilla Firefox, Google Chrome, Opera, vagy amit éppen használsz), és a címsorba beírod ezt:

http://domainneved.hu/wp-admin/install.php

(Természetesen a domainneved.hu helyére az igazit írd… és ne felejts el a végén Entert nyomni :-))

Ekkor elindul a WordPress telepítés. Néhány másodperc múlva megkéri, hogy nevezd el valaminek a blogodat – teljesen mindegy, mit írsz ide, ez később bármikor megváltoztatható -, és adj meg egy e-mail címet, amely a továbbiakban az adminisztrációs cím lesz, azaz ide kapsz majd minden értesítést. Ezzel tulajdonképpen kész is vagy: kapsz egy jelszót, amelyet másolj ki, lépj tovább a belépési felületre, ott a felhasználónévhez írd be, hogy admin, a jelszóhoz az előbb kapott jelszót, katt a Bejelentkezés-re, és máris megérkeztél a blogod Vezérlőpultjára.

Ilyen egyszerű.

Az alábbi videó élőben is bemutatja, amit fentebb elolvashattál – remélem, ezzel együtt már teljesen világos, mit kell tenned. Ha nem, kérdezz!

MEGJEGYZÉS: ez a videó még 2010 februárjában készült, és azóta se volt időm újat csinálni, elnézést… A WordPress azóta számos frissítésen esett át, és a telepítés folyamata is változott egy kicsit – annyiban, hogy már nemcsak admin lehet a felhasználónév, és nem automatikusan adja a jelszót, hanem Te adhatod azt meg – de ettől függetlenül a lényeg ma is ugyanez. (Előbb-utóbb összeszedem magam, és gyártok egy új videót…)

 

 

Oszd meg Te is:

Share on facebook
Facebook
Share on google
Google+
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn

Ezek is érdekesek lehetnek számodra: 

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Javasolt eszközök:

Banner250x250.png
Elementor Pro
Generatepress Logo White Asset
GeneratePress
Divi 4.0
Divihello
Prémium támogatás és ajándék Divi licence
Adatvedelem.png
ADATVÉDELEM minta
Aszf.png
Webshop ÁSZF minta

“Telepítsünk WordPresst!” bejegyzéshez 91 hozzászólás

  1. Moni!

    Nagyon köszönöm, számítógépes analfabétaként a misszionárius tevékenységedet! Áldjon meg érte az Isten! 🙂 Rengeteg időt és szerencsétlenkedést spórolsz meg nekem!!

    Remélem sikerül együtt haladnom Veled, és nemsokára elbüszkélkedhetek az új honlapommal!

    Válasz
  2. Kedves Móni!
    Nagyon szépen köszönöm a segítségedet! Remélem sikerül végre hasznosítani valamit, mert ugye teljesen amatőrként igen nehéz lépést tartani a web-világával!
    Gratulálok és még egyszer köszönöm!
    Edit

    Válasz
  3. Andrea, úgy érted, hogy korábban angol nyelvű WordPresst tettél fel, vagy a sablon angol nyelvű?

    Előbbi esetben ugyanúgy kell eljárni, ahogy itt fent leírtam. Ments le mindent, törölj, aztán másold fel a magyar változatot, majd tedd vissza a wp-config.php-t, a sablont, a bővítményeket és a képeket. Vagy az is jó, ha csak a wp-content/languages mappát másolod fel a magyar telepítőcsomagból, és a wp-config.php fájlban a nyelvet (lang) átállítod magyarra (hu_HU), azzal is magyarrá változik a WP Vezérlőpult.

    Ha a Vezérlőpultod magyarul beszél, de az oldalon az üzenetek angolok, akkor a sablonod angol, ezeket az üzeneteket a Megjelenítés menüpont Szerkesztés almenüjében fájlonként át tudod írni magyarra. Kicsit molyolós munka, de megéri.

    Válasz
  4. Én a WP ingyenes tárhelyes blog változatát töltöttem le. Sajnos a sablon hátterek elég gagyik, nem találtam semmi témába illőt. Máshonnan viszont sikerült letöltenem WP-s nagyon jó hátteret, de sajnos nem tudom hogyan kell behozni a saját weblapomra. Tudna valaki segíteni?
    Nagyon köszönöm!

    Válasz
  5. Úgy érted, hogy nem saját tárhelyen van a blogod, hanem a WordPress oldalán? Ez esetben sajnos nem férsz hozzá a blog fizikai helyéhez, így csak az adott sablonok közül választhatsz.

    Saját domain kb évi 1600-1800 Ft. Saját tárhely a MegaCP-nél 3900 Ft egy évre, ha jól emlékszem. Ha ennyit nem ér meg az oldalad, mert mondjuk csak egy hobby-blog, akkor sajnos be kell érned a megadott sablonokkal, de ha ennyit bele tudsz fektetni, akkor már szabad lesz a világ, olyan sablont használsz, amilyet akarsz.

    Válasz
  6. Nagyon köszönöm a gyors választ! A szomszédomtól jön a net így sajnos a szolgáltató adatait nem tudtam a telepítéshez. (Így csak az ingyenes WP-t tudtam telepíteni.) Először meg szeretném tudni mit tudok kihozni az oldalamból és ha már megy akkor szívesen fektetek bele többet. Egyelőre viszont termékem sincs és nem akarok abba a hibába esni, hogy pénzkeresés helyett csak kiadásaim legyenek.
    Még egyszer köszönöm!

    Válasz
  7. Akkor egyelőre használd az ott adottakat, de ha bóklászás közben meglátsz egy szép sablont, töltsd le és tedd el, hátha később jól jön! 🙂

    Válasz
  8. Szia Moni!

    Elkezdtem végre a honlap létrehozását, de máris elakadtam…
    a tárhelyen fent van a wordpress, de nem tudom telepíteni. Azt írja, Sikerült kapcsolódni az adatbázis szerverhez (ami azt jelenti, hogy a felhasználónév és a jelszó helyes), de nem sikerült kiválasztani az adatbázist.

    Pedig az is ott van…
    Én igazából a felhasználónévre gyanakszom, amit a wp-config.php jegyzettömbjében kell megváltoztatni.

    Mi a felhasználónév? A MySQL hostnév, vagy a MySQL azonosító? Én az azonosítót írtam be…

    Várom a választ!:) Előre is köszönöm!

    Válasz
  9. Valamit mégis elszúrtam….

    Ezt írta a bejelentkezési oldal tetején:
    Warning: Cannot modify header information – headers already sent by (output started at /web/alkossteis/kismamacompany.hu/wordpress/wp-config.php:1) in /web/alkossteis/kismamacompany.hu/wordpress/wp-login.php on line 302

    Warning: Cannot modify header information – headers already sent by (output started at /web/alkossteis/kismamacompany.hu/wordpress/wp-config.php:1) in /web/alkossteis/kismamacompany.hu/wordpress/wp-login.php on line 314

    és még sok ilyet, mikor a belépés-re klikkeltem… 🙁 🙁

    ???

    Válasz
  10. Sikerült!!!!! 🙂 🙂

    A Notepad volt az oka!!!
    A PS Pad editorban látszott, hogy a kód elején van kb 6 üres karkter!!!
    Húúúúú… De hosszú menet volt…

    Milyen jó, hogy mégegyszer elolvastam a bejegyzést! 🙂 Már mindent próbáltam…

    Köszi!!

    Válasz
  11. Mégsem sikerült egészen…
    Az egész wordpress mappát átmásoltam, nem csak a tartalmát… Így a domainnév.hu/wordpress címmel jelenik meg a wp blog… Total Commanderrel átmásoltam a tartalmat, és töröltem a mappát. Mégis, most, ha beírom a http://domainneved.hu/wp-admin/install.php-t, ezt írja:
    “Már telepítve van

    Úgy tűnik, a WordPress már telepítve van. Új telepítéshez először törölni kell a táblákat a régi adatbázisból.”

    Ezek szerint magán a tárhelyen kéne törölnöm az adatbázis tartalmát?
    De azt meg hogy?? Csak azt látom, hogy tudnám az egész adatbázist magát törölni… De gondolom, azt nem kéne… Mert akkor újra írhatom a config.php kódot is, nem??

    SOS…

    Válasz
  12. Igen, mert a wp-config erre mutat. Töröld ki nyugodtan az adatbázist, aztán hozd létre újra ugyanazokkal az adatokkal.

    (Bocs, hogy nem válaszoltam gyorsabban, kötőhártya-gyulladásom van, alig látok…)

    Válasz
  13. sikerült megtalálnom, hol kell törölni a táblákat… phpmyadmin… 🙂

    Na befejezem a monológom…
    Remélem, nem kell többet itt hangosan gondolkodnom 🙂

    Válasz
  14. Szia Móni!

    Lenne egy nagy problémám. Abszolút kezdő vagyok wp terén, de szeretném most telepíteni, s megismerni. Feltelepítettem az Easy php-t (mely tartalmazza a php-t, mysql adatbázist, Appache webszervert), a legújabb kiadását a wp-nek, elkészült a lokális adatbázis, beállítottam a felhasználói jogokat mindenre, átállítottam a wp-config.php fájlt, bemásoltam mindent a megfelelő mappába, elindítottam az index php-t, ami egy ideig dolgozik, de látszólag nem történik semmi, és fehér oldalnál kiírja az internet explorer, hogy kész.

    Szerintetek mi lehet a gáz? Lokális szerveren nem megy? Szerintetek melyik ingyenes szolgáltatóhoz kellene feltenni? Az új kiadással együttműködik a fw?
    Egyszerre lehet két weblapot fejleszteni a wp-szel?

    Köszönöm szépen előre is a válaszodat!

    Válasz
  15. Szia!

    Soha nem próbáltam lokális szerveren, úgyhogy nem tudom, de szerintem ez így nem jó. Ha gyakorolni akarsz, indíts egy WP-t a wordpress.org oldalon. Ingyenes, csak kevesebb sablon van hozzá.

    Akárhány weblapot fejleszthetsz vele, mindegyikre külön fel kell telepíteni a WordPresst.

    Válasz
  16. Köszönöm.Sikerült localhostra telepíteni.
    Ha két oldalt akarok vele fejleszteni, akkor az elejétől végig kell vele játszani a telepítést az adatbázislétrehozástól kezdve?
    Esetleg tudok adatbázisban nevet változtatni, ha a másik honlapot akarom mégis előbb megcsinálni?
    Köszi

    Válasz
  17. Igen, ha két oldalt akarsz, akkor mindkettőt külön végig fel kell telepíteni, és mindkettőhöz kell egy adatbázis. Mindegy, melyiket csinálod először.

    Válasz
  18. Olyan szuper a leírás és a video, hogy öröm követni, köszi!:-)

    Mégis elakadtam… Minden megvan, adatbázis, file-ok felmásolva a megfelelő helyre és… “Nem sikerült létrehozni az adatbázis kapcsolatot” és még pár kérdés alul… Ha mind okés (Biztos, hogy helyes a felhasználónév és a jelszó? Biztos, hogy jó adatbázis szerver cím került beírásra? Biztos, hogy fut az adatbázis szerver?), mi lehet még? Csak a szolgáltató tud választ adni, gondolom…?

    Válasz
  19. Ha csak nemrégen állítottad be az adatbázist, előfordulhat, hogy még nem ment át az internet regisztrációs rendszerén (nem tudom ezt értelmesebben megfogalmazni), és csak várni kell. Van, hogy öt perc, van, hogy pár óra is kell hozzá, hogy megtalálja az adatbázist a WP. Tárhelyszolgáltatótól is függ, úgyhogy ha 24 óra múlva sem megy, akkor fordulj hozzá.

    Válasz
  20. Köszönöm! Még akkor csináltam az adatbázist (1,5 hete), amikor a domainnév még nem is volt aktív… Az most hétfőtől már él, de a dolog nem működik. Ez vajon lehet gond? Márminthogy túl gyors voltam…:-) (Írtam a szolgáltatónak 2 nappal ezelőtt, még nem jelentkeztek…)
    Csináljak új adatbázist és kezdjem előről az egészet, az vajon segíthet? (Ilyenkor a régi adatbázist törölni kell?)

    Válasz
  21. Attól nem függ, én is van, hogy megcsinálom előre, mielőtt a domain élne. Kérdezd meg a szolgáltatódat, sajnos nincs jobb ötletem…

    Válasz
  22. Nagyon szépen köszönöm, Moni! Még egyszer gratula a kezdeményezéshez, be-benézek még a jövőben is!:-) (Majd esetleg jelzem, ha kiderül, mi volt, hátha másoknak is tanulságos lesz.)
    Tina (a fengshuis kismama az árképzős taliról…;-))

    Válasz
  23. Szia Moni!
    Első találkozásom a Wp-vel és nem igazán jött össze a sikeres telepítés. Egy hozzáadott domainhez akartam feltenni , létrehoztam hozzá adatbázist, felhasználót, átírtam a localhostot, a config.php-t, totalcommanderrel felmásoltam a hozzáadott domainem könyvtárába,mégis amikor telepíteni akarom a domainnév/wp-admin/install.php-t azt írja ki, hogy nem létezik ezen a szerveren. Mit csinálok rosszul? Lassan már az összes hajam kihullik.

    Válasz
  24. @Ildikó: első lépés: tárhelyszolgáltatót megkérdezni, hogy az adatok stimmelnek-e. Ha igen, akkor adnod kell hozzáférést, mert így kívülről sajnos nem látom, hol a hiba. Lehet, hogy egész egyszerű. Ha a szolgáltató szerint az adatok rendben vannak, akkor írd meg privátban az FTP-hozzáférésed és a CPanel-hozzáférésed adatait, hogy bele tudjak nézni (info kukac wp-suli pont hu).

    Válasz
  25. Az ugyanaz. Mármint hogy úgy értem, hogy az Interworx a szolgáltató neve, és a CPanel az admin-felület neve. És mivel az Interworx a CPanelt használja, ezért ez esetben a kettő ugyanaz 🙂

    Válasz
  26. Ok, köszi, mondtam hogy még kissé kezdő vagyok a témában?:). Most még a szolgáltatóm válaszára várok adategyeztetés ügyben,utána majd tovább zaklatlak. (Bocsi, de ha valaki ilyen szuper rendes és segítőkész, az így jár.;))Köszönöm

    Válasz
  27. Kedves Móni!
    Elakadtam. 🙂
    A bejelentkezést követően egy üres oldal jön be, marad a /wp-login.php cím. Nem jön be a Vezérlőpult.
    Már igyekeztem mindent leellenőrizni, nem tudom, mi a baj.
    Tudsz segíteni?

    Válasz
  28. B, mi az oldalad címe? Ránéznék.

    Egyébként nekem is volt már ilyen problémám, és semmi más nem oldotta meg, mint hogy letöröltem az összes fájlt és felmásoltam újra. Valószínűleg volt egy egészen pici hálózati kimaradás felmásolás közben és egész egyszerűen megsérült az egyik fájl.

    Jobb, hogy egy fontos fájlról van szó, és ezért most rögtön kiderült, és nem később, egy ritkábban használt fájl miatt nem működne valami, és sose jönnénk rá, miért…

    Szóval szerintem töröld le az egészet és próbáld újra felmásolni. Nekem bevált.

    Válasz
  29. Kedves Móni!

    Éjfél körül sikerült. Mindent mindig előröl kezdtem és aztán rájöttem, hogy a localhost, ami 99%-ban jó, az én szolgáltatómnál nem. Kijavítottam, kitöröltem mindent, újra megcsináltam és most megy. 🙂
    Egyébként ezer kérdésem lenne, de megpróbálok rájönni, amire lehet.
    Köszi!

    b

    Válasz
  30. B, akkor örülök, hogy sikerült! Igen, sajnos így van, egyes szolgáltatóknál át kell írni a localhostot is. Lényeg, hogy most már jó!

    Szerintem nézd át az eddigieket, és ha valami még akkor sem világos, akkor szólj, segítek.

    Egyébként tervezem, hogy az eddig előfordult leggyakoribb kérdésekből és a rájuk adott válaszokból készítek egy összefoglalót, hogy ne kelljen az újaknak mindig mindent elölről összeszedni.

    Válasz
  31. Az ilyen sablonok csinálnak egy új menüpontot a Vezérlőpult -> Beállítások alá, “Sablonneve” Options néven. Ha ebbe bemész, ott ki tudod kapcsolni a reklámokat vagy sajátokat tudsz beletenni helyette.

    Válasz
  32. Szia Móni!

    Fantasztikus kezdeményezés volt ez a WP Suli!!!!! Nagyon örülök hogy rátaláltam. Nagyon sok mérgelődéstől és kísérletezéstől mentettél meg!!!!

    Ezer köszönet!
    Melinda

    Válasz
  33. Kedves Móni!
    Sokat segített a honlapod. Most ott tartok, hogy megkértem a webtárhelyünk üzemeltetőjét, hogy csinálja meg az SQL beállításokat, de nagy a hallgatás, lehet, hogy ez nem működik mindenhol?
    Addig is megpróbáltam, egyáltalán tudok-e dolgozni a wordpresszel, feltelepítettem a gépemre, csináltam egy ingyenes próbaoldalt magamnak a wordpress.com-on, és kísérletezgetek.
    Ugyan magyar verziót töltöttem le, elvétve van egy-két magyar szó az oldalon, az utasításokat mindenesetre angolul adja, ezzel kínlódom. Azért nagyon élvezem.
    Összefoglalva:
    Lehet-e ennél magyarabb a program anélkül, hogy turkásznék, ahogy valahol nálad olvastam?

    Válasz
    • SQL adatbázist mindenhol létre lehet hozni (elvileg), kivéve, ha olyan csomagod van, amihez nem adnak. Ez tárhelyszolgáltatótól függ.

      Amit a gépedre letöltesz, az hiába van ott, csak adatbázissal együtt működik, pl ha készítesz a saját gépeden egy localhostot. A wordpress.com-on angol az oldal.

      A saját tárhelyeden már magyarul lesz minden, de ha felraksz egy másik sablont (nem a hozzáadott alapot), az angolul lesz, úgyhogy annak az utasításait már le kell fordítanod magadnak.

      Válasz
  34. Kedves Móni!
    Bocsánat, előbb a videót kellett volna megnézni, mert miután megnéztem, rájöttem, hogy én valószínűleg azon az oldalon meglévő wordpresst használtam, ami azon a próbálkozós oldalon telepítve van.
    Szóval, marad a szolgáltató macerálása,aztán már alig várom, hogy kipróbáljam amit mutattál!
    Köszönöm! VKati

    Válasz
    • Igazából elég azt beírni, hogy http://teglarium.com – helyesebben elég lenne, ha egy üres tárhelyen kezdenél WordPresst telepíteni. Csakhogy a teglarium.com-on van egy kész weboldal, annak az index.html-je indul el, ha beírod simán a domaint. Ezt sajnos le kell törölni, mert így azt játssza le a böngésző, nem pedig a WordPress index.php-ját. Ha meg akarod tartani ideiglenesen az eredeti weboldalt, akkor telepítsd a WP-t egy alkönyvtárba.

      Válasz
  35. Kedves Móni!
    Köszönöm a gyors választ! Azóta próbálkozom.
    Úgy csináltam, a web mappába tettem a szerveren, a többi mappa közé, (közben megkérdeztem az üzemeltetőt is, ő mondta a web mappát), de sajnos nem működik úgy sem. Nem biztos, hogy le szeretném törölni a működő kis kevéske tartalmat, mert fogalmam sincs, hogy mit tudok majd alkotni a WordPress-el, és főleg mennyi idő alatt.
    Van még esetleg valami ötleted?
    Köszönöm!
    VKati

    Válasz
    • Nem a web mappába, hanem ahol a mostani honlapod fájljai vannak, ott csinálj még egy mappát, és oda tedd. Most a web mappában van az összes fájlja a jelenlegi oldaladnak. A WordPresst máshová kell tenned (egy almappába), vagy le kell törölnöd a mostani tartalmat.

      Válasz
  36. Kedves Móni!

    Mindent úgy csináltam, ahogy a videóban szerepel. A főoldal rendben meg is jelenik, de amint az adminba szeretnék belépni ilyen üzeneteim vannak:

    Warning: Cannot modify header information – headers already sent by (output started at /mnt/storage/virtual/…../htdocs/wordpress/wp-config.php:1) in /mnt/storage/virtual/…../htdocs/wordpress/wp-login.php on line 337

    Az adminba lépés után pedig ezek:

    Warning: Cannot modify header information – headers already sent by (output started at /mnt/storage/virtual/…../htdocs/wordpress/wp-config.php:1) in /mnt/storage/virtual/…../htdocs/wordpress/wp-login.php on line 337

    (…..=domain nevem)

    Így az admin felületet nem is látom!
    Mit ronthattam el?

    Köszönöm!

    KoLa

    Válasz
    • Nincs más ötletem, mint hogy letöltés vagy feltöltés közben megsérült a WordPress telepítőcsomag, talán volt egy pillanatnyi hálózati kimaradás, amit észre sem vettél. Szerintem töltsd le és csomagold ki újra, hátha meggyógyul.

      Válasz
  37. Kedves Móni!
    Sikerült feltelepítenem, klasszul elindul a wordpress sablon nyitóoldala! Köszönöm a segítségedet!
    DE:
    Sajnos ugyanaz a problémám van, mint KoLa felhasználónak!
    Újra kicsomagoltam és újra telepítettem teljes törlés után, és mégis ilyeneket üzenget!
    Miután új jelszót kértem, hátha az a baj, akkor pl. ezek az üzenetek jöttek a linkre kattintva:
    Tudsz segíteni? Ezer hála és köszönet! VKati

    Warning: Cannot modify header information – headers already sent by (output started at /var/clients/client47/web97/web/proba/wp-config.php:1) in /var/clients/client47/web97/web/proba/wp-login.php on line 337

    Warning: Cannot modify header information – headers already sent by (output started at /var/clients/client47/web97/web/proba/wp-config.php:1) in /var/clients/client47/web97/web/proba/wp-login.php on line 349

    Warning: Cannot modify header information – headers already sent by (output started at /var/clients/client47/web97/web/proba/wp-config.php:1) in /var/clients/client47/web97/web/proba/wp-includes/pluggable.php on line 890

    Válasz
  38. Kedves Móni!

    tudnál segíteni? 🙂 regisztráltam a freeweb-en, hogy próbaképp feltelepítsek egy WP-t, de már sokadjára törlöm le és telepítem fel, és ezt a hibát írja ki állandóan: Parse error: syntax error, unexpected T_CONSTANT_ENCAPSED_STRING in /storages/storage1/z/zs/itt domain nevem/public_html/wp-config.php on line 33
    mindent úgy csináltam, ahogy a telepítési segédletben van, akkor miért??? teljesen tanácstalan vagyok, sehol nem találtam rá a választ, pedig biztos valami nagyon egyszerű dolog….

    válaszod előre is köszönöm!
    zsuzsa

    Válasz
    • Bocs, de az ingyenes tárhelyek nem mindig alkalmasak a WordPress hostolására. Sajnos ebben nem tudok segíteni, nem tudom, mi lehet vele a gond. Ha ki szeretnéd próbálni a WP működését, kérj egy gyakorló oldalt a http://pagony.net oldalon, ezt három hónapig ingyenesen használhatod, és kapsz hozzá egy használati segédletet is.

      Válasz
  39. Már van egy honlapom, még egy régi informatikus ismerősöm tette fel rá a “dolgokat”, de nem akarok tovább tőle függni és amúgy sem tetszik a honlapom, így magam készítenék egyet. Megvan a wp sablon, le is mentettem, kitömörítettem, ftp-n bejutottam “magamhoz”. Még a honlap szerkesztő felületén jópár dolgot letöröltem már a honlapról (előtte lementettem persze a HTML kódokkal együtt), DE, gondolom le kell(ene) törölnöm az előző honlap háttér “dolgait”. Hogy tudom letakarítani a régi dolgokat, hogy az új, wp sablonra “készen álljon”? Miket kell törölnöm?
    Köszönöm előre is!
    Kati 🙂
    (www.katikert.hu, http://www.miniaturkert.hu – mindkettő odavisz)

    Válasz
    • Kedves Kati!

      A legjobb, ha mindent lementesz a saját gépedre egy “Régi honlap” vagy hasonló mappába, és egy teljesen üres tárhelyre telepíted a WP-t. Vagy, ha azt akarod, hogy a régi még éljen addig, amíg az új, WP-alapúval kész nem leszel, akkor hozz létre egy alkönyvtárat mondjuk wp néven, oda telepítsd a WordPresst, ott dolgozz, azután, amikor kész vagy, akkor élesítsd a “Tesztelünk és élesítünk” című cikkemben leírt módszerrel (https://wp-suli.hu/kezdoknek/tesztelunk-es-elesitunk/).

      Sok sikert!

      Válasz
  40. Amit nem írtam még, hogy nagyon köszönöm a 20 oldalas kezdő információkat! Gratulálok Móni a kezdeményezéshez, a honlaphoz, ahhoz a sok munkához, tanuláshoz, tapasztalatokhoz, amiket megszereztél ehhez! 🙂

    Válasz
  41. Szia Móni!
    Még egyszer köszönöm, ma este sikerült végre feltelepítenem a wp-t. 🙂
    Persze belefutottam először egy 404-es hibába, aztán azzal kapcsolatban azt a megoldást olvstam, hogy a public_html-be másoljam a wp “dolgait”. Miután ezt megcsináltam, utána már “csak” az a hibaüzenet jött, hogy a kapcsolódás megtörtént, de az adatbázist nem találja. Így új adatbázis hoztam létre és azzal végül sikerült.
    Kinéztem a sablont is már, a következő lépés az lesz. 🙂
    Köszönöm!
    Kati 🙂

    Válasz
    • A tárhelyszolgáltatód nem írta a megrendeléskor, hogy a public_html-be kell másolni a fájlokat?…

      Mindegy, a lényeg, hogy már jó.
      Jó mulatást 🙂

      Válasz
  42. Szia Móni!
    Remélem az utolsó problémában kell segítséget kérnem.
    A Vezérlő – Megjelenés – Szerkesztőnél az alábbi hibaüzenetet adja:

    Fatal error: Call to undefined function validate_file_to_edit() in /home/katikert/public_html/wp-admin/theme-editor.php on line 74

    Rákerestem Total Commanderben (FTP kapcsolattal) erre a theme-editor.php-re, de “egyben” mutatja és nem soronként, így nem tudom melyik lehet 74. sor és, hogy abban mi lehet a hiba.

    Más hozzászólásnál hasonló hibánál azt írtad, hogy lehet, hogy a letöltésnél volt egy pillanatnyi net-kimaradás és emiatt lehet a gond és ott újratelepítést javasoltál.
    Lehet nekem újra kellene telepítenem az egészet?
    Köszi!
    Kati

    Válasz
    • Ne is próbálj hibát keresni a php fájlban, úgysem az a hiba, hanem nem talál valamit. Igen, most is azt írnám, amit olvastál máshol, hogy próbáld meg újra felmásolni a kérdéses fájlkupacot, jelen esetben az egész wp-admin könyvtárat.

      Amúgy a php fájlok (meg a html és a css fájlok) kezeléséhez ajánlom, hogy töltsd le a PSPad Editort. Ingyenes, tud magyarul, és összeszínezi az összetartozó dolgokat, könnyű vele a kódban turkászni.

      Válasz
  43. Helló!

    Nekem atw szerveren van weboldalam, ingyenes. Sikerül feltelepíteni a wp-t. De amikor be szeretnék lépni az adminba akkor csak egy fehér lap jelenik meg. Miért van ez? Már többször is feltelepítettem.. De mindig ez a hiba. A választ előre is köszönöm!

    Válasz
  44. Kedves Móni !

    Érdekel a WordPress alaptanfolyam, mivel kezdő vagyok (bocsi: leszek ) ezen a területen. A Kérdésem : Mivel nem Magyarországon élek, gond – e így a WP-vel kapcsolatos tárhelyek regisztrálása, vagy van-e valami ezzel kapcsolatos akadály, amire felhívnád a figyelmemet?
    Üdv: Erzsike

    Válasz
  45. Kedves Móni!

    Lassan 2 évvel ezelőtt, nagy szenvedések árán sikerült a wp-t telepítenem. Az oldalamra rendszeresen érkeztek látogatók, ezért úgy éreztem, ideje lenne elkészítenem az első biztonsági mentést. Testvérem kértem meg erre, aki nem tudom, hogyan, de a teljes tartalmat törölte. Nagyon dühös lettem, hetekig nem is szóltam hozzá.
    Aztán pár hete úgy éreztem, itt az ideje összeszedni magam, és újra elkészíteni az oldalt. Viszont folyamatosan az alábbi hibaüzenetet kapom a wp telepítésekor:
    The requested URL /wp-admin/install.php was not found on this server.

    Az adataim stimmelnek, hiszen korábban ugyanezekkel más sikerült az oldalt egyszer megcsinálnom.
    Volna valamilyen ölteted, mi lehet a gond?
    Válaszodat előre is köszönöm!

    Válasz
    • Kedves Eszter!
      Töltsd le még egyszer a WordPress legutóbbi változatát a wphu.org/letoltes oldalról, csomagold ki, és másold fel újra. Valamikor talán megszakadt a net-kapcsolatod másolás közben, amit észre sem vettél, és ezért hiányoznak fájlok a tárhelyedről.
      Megjegyzem, minden tárhelyszolgáltató készít napi biztonsági mentést mind a tárhelyről, mind az adatbázisról. Ezeket vissza tudják állítani egy adott dátumra, tehát pl arra a napra, mielőtt a testvéred letörölte a tartalmat. Nem akarod ezt megpróbálni? Nem tudom, a Te szolgáltatódnál ez hogy van, nálunk három hónapra visszamenőleg őrizzük meg a mentéseket, és 5.000 Ft + ÁFA a visszaállítás díja, a tárhelyre is és az adatbázisra is. Tehát ha nálunk lennél, 10.000 Ft + ÁFA-ból visszekerülne az oldalad. Szerintem érdemes lenne rákérdezni a szolgáltatódnál.
      Sok sikert kívánok!

      Válasz
  46. Sziasztok!
    Új vagyok itt és segítséget szeretnék kérni. Sulis rendszergazda vagyok. Csináltam egy oldalt a helyi gépemen. Most már működik, itt az ideje, hogy felrakjam a suli tárhelyére. Namost, már van egy működő oldal, de erre nincs szükségem. A tárhelyről mindent letörölhetek? Mint kiderült, van mysql adatbázisunk, hozzáféréssel (név, felhnév, jelszó). Tehát nekem ezeket az adatokat kell csak átírnom a wpconfig-php-ben, illetve a mysql kiszolgáló nevét? Ezután ftpn felmásolom a tartalmat és elvileg működik, vagy ez nem ennyire egyszerű?

    Előre is köszönöm a segitséget.

    Válasz
    • Kedves Lőrinc!
      A wp-config.php fájlban valóban át kell írnod az adatbázis adatait azokra, amelyeket a tárhelyedhez tartozó adatbázishoz megkaptál. A jelenlegi fájlokat is letörölheted a tárhelyről (azért érdemes elmenteni őket, vagy pl a tárhelyen létrehozni egy “regihonlap” nevű mappát és oda feltölteni a fájlokat.
      Ezután valóban fel kell másolnod a tartalmat a tárhelyre FTP-n – azaz magát a WordPress motort, amely a főkönyvtárban lévő fájlokból, valamint a wp-admin, a wp-content és a wp-includes mappákból áll, illetve a weblapkészítés során feltöltött sablont, bővítményeket, képeket és egyebeket, amelyek a wp-content mappában vannak.
      Azonban ez még kevés, ha csak ennyit teszel meg, akkor egy üres WordPress weboldalt kapsz.
      Ahhoz, hogy a feltöltött tartalmak (felhasználók, bejegyzések, kategóriák, címkék, oldalak, menük), valamint a sablon és a bővítmények összes beállítása is átkerüljön az éles tárhelyre (azaz átköltöztesd a weblapot), ahhoz a jelenlegi lokális adatbázis exportálnod kell, az összes lokális hivatkozást át kell cserélned a domain-névvel kezdődőre, és ezután az így módosított adatbázist importálnod kell a tárhelyhez tartozó adatbázisba.
      További leírást erről itt találsz:
      https://wp-suli.hu/haladoknak/extrak/hurra-koltozunk/
      Sok sikert kívánok!

      Válasz
  47. Kedves Móni!

    Kezdő vagyok és először is szeretném megköszönni a másoknak nyújtott segítséged, mivel azokból én is sokat tanultam!
    Egy kérdéssel fordulok hozzád. Egy létező oldalt szeretnék át tenni wordpress-be . Szeretném tudni, hogy a jövőre nézve (pl optimalizálás) jó e az a megoldás, hogy átmásolom a létező oldalt a wp szerkesztőjébe “és kész”. Vagy pedig szerkesszek elölről mindent. Konkrétan arra gondolok ha adottak a fotók az oldalon akkor a “crt+c”-s megoldás jó lesz-e a későbbiekben? Mivel nem külön a médiatárból emelem be őket.
    Válaszodat előre is köszönöm!

    Misi

    Válasz
    • Kedves Misi!

      A szövegeket átmásolhatod, de a HTML szerkesztőbe tedd be őket, hogy ne vigyék magukkal a formázási kódokat. Utána lépj vissza Grafikus módba, és ott formázd meg a szöveget.
      A képeket is szabályosan, a Médiatáron keresztül tedd át, mert ha másolod az oldalt, akkor a régi linkek maradnak benne, és ha a régi oldalt lelövöd, akkor többé nem lesznek elérhetőek a képek.

      Sok sikert!

      Válasz

Szólj hozzá!

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..