Globális feliratkozói ív Gutenberg szerkesztővel

Bár a Gutenberg szerkesztőt még most is sokan a “nem kívánt” listán tartják, időközben rohamosan fejlődik és újabbnál újabb lehetőségekkel bővült. A 6.6-os bővítmény verziótól (vagy az 5.3-as WordPress frissítéstől) elérhetővé váltak a blokk csoportok, aminek köszönhetően képesek vagyunk egy blokk együttest létrehozni, de ami izgalmas, ezt újrahasználható (reusable) blokknak elmenteni.

Ebben a bejegyzésben végigmegyünk a folyamaton, és ki is próbáljuk mennyire használható mint globális elem, amit nem kell utána egyesével szerkeszteni, bárhol lett beillesztve! Bizony, már ilyet is tudunk minden extra nélkül!

Első lépésként hozzunk létre egy bejegyzést és a felső plusz ikonra kattintva keressük meg a Group / Csoport blokkot, majd katt rá, hogy szerkeszthessük.

Globalis Feliratkozoi Iv Gutenberg Szerkesztoben 1

Mint láthatod, azonnal megjelenik benne egy kis plusz ikon, amivel belső blokkokat tudunk elhelyezni, vagy akár az oszlop blokkot, hogy felosszuk kedvünkre. De itt meg kell említsek egy extra lehetőséget…képesek vagyunk csoportokat beszúrni csoportokon belül és még azokat is elmenteni globális blokkoknak, így akár egy globális blokk belső elemeit is külön- külön tudjuk frissíteni!

Globalis Feliratkozoi Iv Gutenberg Szerkesztoben 2

Következő lépésnek el kell döntenünk, mit is szeretnénk létrehozni.  Ebben a bemutatóban én egy feliratkozó ívet fogok építeni az egyszerűség kedvéért. Ehhez két dologra lesz szükségem:

  • egy infó címre
  • egy kapcsolati ívre, ami összeköthető valamelyik email marketing szolgáltatómmal

Kapcsolati ívhez a Fluent forms-ot fogom használni, ami a MailChimp felhasználómhoz van kötve. Ezt persze már előkészítettem, mivel nem erről szól a jelen tutoriál 🙂

Elsőnek hozzáadunk egy heading blokkot, és megadom neki a felszólító szöveget: “Ne maradj le semmiről, iratkozz fel hírlevelünkre!”, majd egy shortcode blokkot ez alá, amiben elhelyezhetem a form-om rövid kódját.

Globalis Feliratkozoi Iv Gutenberg Szerkesztoben 3

Következő lépésnek, mentsük el mint újra felhasználható blokk. 

Globalis Feliratkozoi Iv Gutenberg Szerkesztoben 4

Mielőtt itt elrohannál kipróbálni, még van egy fontos részlet amitől “globális” lesz ez a megvalósítás…kevesen vették észre, de van egy extra menüpont a Gutenberg szerkesztőben, ahol az újra felhasználható blokkjainkat tudjuk szerkeszteni.

Globalis Feliratkozoi Iv Gutenberg Szerkesztoben 5

Mint láthatod, itt listázásra kerül minden reusable, avagy újra felhasználható blokkunk és szerkesztési opciót is kaptunk. A fent elkészített csoportos blokkot bárhol elhelyezed a cikkekben, amint itt szerkeszted, az mindenhol globálisan frissülni fog!

Globalis Feliratkozoi Iv Gutenberg Szerkesztoben 6

Csak egy pár ötlet, amit fel tudnál használni: bejegyzésekben reklám blokkok, feliratkozói sáv, szerző blokk, megosztási blokk. Például a reklám blokkokban elhelyezett HTML blokkokat egy-egy újrahasznosítható blokkban tudod külön tárolni és így váltogatni hol és mit szeretnél használni, majd globálisan frissíteni a kódot minden bejegyzésedben később 🙂

Oszd meg Te is:

Share on email
Share on facebook
Share on twitter
Share on whatsapp
Share on linkedin

Szerző:

Ezek is érdekesek lehetnek számodra: 

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Javasolt eszközök:

Banner250x250.png
Elementor Pro
Generatepress Logo White Asset
GeneratePress
Divi 4.0
Divihello
Prémium támogatás és ajándék Divi licence
Adatvedelem.png
ADATVÉDELEM minta
Aszf.png
Webshop ÁSZF minta

Szólj hozzá!

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..