Mit tud a WooCommerce webáruház? – 2.

A WooCommerce webáruház bővítményről szóló sorozat második részében bemutatom a bővítmény főbb funkcióit, tulajdonságait – egyrészt azokat, amelyek az ingyenes alapváltozatban vannak, másrészt azokat, amelyeket fizetős kiegészítőkkel lehet elérni.

1. Könnyen kezelhető adminisztrációs felület

A beállítások legnagyobb részéhez teljesen egyértelmű magyarázat tartozik; amelyiknél esetleg nem tudod, mit érdemes választani, néhány kísérlettel kipróbálhatod.

A termékeket egy olyan szerkesztőben kell felvinned, mint az oldalak vagy bejegyzések szerkesztője; természetesen néhány plusz doboz is van benne, mint az ár, a készlet, és hasonlók, de alapvetően ugyanúgy működik, mint a bejegyzésszerkesztő. A termékeknél lehetnek variációk is (méret, szín, stb), ezeket a vevők egy legördülő menüből választhatják ki.

Néhány kattintással beállítható a webáruház termékoldalának megjelenése; a fizetési módok között ott van a PayPal, a banki átutalás és az utánvét is; a szállítási díjakat szintén többféleképpen megadhatod. A WooCommerce kezeli a leltárkészletet, figyelmezteti a vevőt, ha már csak néhány darab elérhető (Te adhatod meg, hogy a figyelmeztetés hány darabnál jelenjen meg). Beállíthatod az adósávokat, így ha külfödre is értékesítesz, a rendszer automatikusan kiszámítja a megfelelő adót.

A termékeidet a vevőid is testreszabhatják maguknak (például megadhatják, hogy milyen szöveget gravírozz az ajándéktárgyaidba, vagy választhatnak többféle, egyénileg kialakítható legördülő menüből), ha a 29 dollár árú Product Add Ons kiegészítőt is használod.

Ha vannak már termékeid, például egy másik webáruházról akarsz áttérni a WooCommerce-re, akkor a termékeidet egy csv (vesszővel elválasztott táblázat) formátumú fájlból tömegesen importálhatod a szintén fizetős, 99 dollárba kerülő Product CSV Import nevű kiegészítővel. Akár többezer terméket is bevihetsz így a rendszeredbe.

2. Marketing eszközök

Beállíthatsz akciós árat például egy-egy időszakra vonatkozóan, vagy engedélyezheted a kuponok használatát. A kuponoknak lejárati határidőt is megadhatsz, vagy úgy is beállíthatod a rendszert, hogy akinek kuponja van (vagy tudja a jelszót 🙂 ), annak ingyenes a házhozszállítás.

Megadhatod, hogy a szállítási díjat milyen összegű rendelés fölött engeded el, de akár azt is, hogy egy személy csak egy darabot vásárolhat egy adott termékből.

A Dynamic Pricing kiegészítővel, amelynek ára 99 dollár, négyféle kedvezmény-szintet állíthatsz be, így könnyen kiszolgálhatod viszonteladóidat vagy törzsvásárlóidat, vagy megadhatod, hogy mekkora mennyiségi árkedvezményt adsz. Akár olyan bonyolult akciót is beállíthatsz, mint “15 % kedvezmény a klubtagoknak, ha legalább két darabot vesznek egy termékből, és 25 % kedvezmény, ha több, mint ötöt vásárolnak”, vagy például adhatsz ajándékba egy laptop-táskát, ha valaki az új laptopja mellé valamilyen kiegészítőt, például külső billentyűzetet vagy egeret is vásárol.

A termék szerkesztőjében természetesen megadhatsz kapcsolódó (upsell) és helyettesítő (cross-sale) termékeket is.

A 79 dollárba kerülő Follow Up Emails nevű kiegészítővel a vásárlóidat később is eléred e-mailen, tehát az új termékeid bevezetésekor újabb vásárlásra ösztönözheted azokat, akik egyszer már elégedettek voltak a termékeiddel. A régi vevőknek eladni mindig könnyebb, mint újakat szerezni!

3. Biztonság, keresőoptimalizálás, jelentések

A WooCommerce bővítményt és kiegészítőit biztonsági szempontból a közismert Sucuri szakértői vizsgálták át, hogy ne maradhasson benne egyetlen járat sem a “férgeknek”. A kód természetesen a legújabb SEO irányelveknek is megfelel, és a termékekre mutató linkek szerkezete is keresőbarát.

A Vezérlőpultodon többféle statisztika is rendelkezésedre áll: napi, heti, havi szinten, termékkategóriánként, vagy akár termékenként is figyelheted az eladásaidat.

4. Kényelem a vevőidnek

A vásárlás egylépcsős, a vevőnek egyetlen oldalon kell megadnia az adatait, és nem kötelező a regisztráció (amit, ugye, egyikünk sem szeret…), de ha nagyon akarod, kötelezővé is teheted. Vásárlás után viszont a vevő módosíthatja az adatlapját, megnézheti, milyen állapotban van a rendelése, illetve, hogy mit rendelt korábban.

Az érdeklődők könnyen kereshetnek a termékek között, többféle feltétel alapján szűrhetnek, így könnyebben megtalálják, amit keresnek. Márpedig ahol nem tévedünk el, ott jobban szeretünk vásárolni, igaz? 🙂

Vásárlás után a vevő természetesen e-mail értesítést kap. Az e-mail illetve az összes webáruház-oldal szerkezetét, szövegét átírhatod – igaz, ehhez egy pici kódolás is kell, vagy bele kell nyúlni a nyelvi fájlba.

Az e-mailek beállításáról lásd még ezt a cikket is »

(Itt jegyzem meg, hogy korábban én is készítettem magyar fordítást a WooCommerce-hez, de azt egy ideje nem frissítem, mivel most már a magyar nyelvi fájlok is a csomag részei. Sajnos azonban néhol kissé gyenge a szöveg, illetve pár helyen a kód nem a nyelvi fájlból vesz egy-egy szövegrészt, így az most is angol marad. De azért használható a bővítmény így is.)

Oszd meg Te is:

Share on email
Share on facebook
Share on twitter
Share on whatsapp
Share on linkedin

Szerző:

Ezek is érdekesek lehetnek számodra: 

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Javasolt eszközök:

Banner250x250.png
Elementor Pro
Generatepress Logo White Asset
GeneratePress
Divi 4.0
Divihello
Prémium támogatás és ajándék Divi licence
Adatvedelem.png
ADATVÉDELEM minta
Aszf.png
Webshop ÁSZF minta

“Mit tud a WooCommerce webáruház? – 2.” bejegyzéshez 266 hozzászólás

  1. “….Néhány kattintással beállítható a webáruház termékoldalának megjelenése; ….”

    Erről szívesen vennék egy külön cikket is. Gondolok itt olyasmire, hogy hogyan lehet testre szabni a termékek megjelenítését. Az egérkurzor alatt lévő termék kiemelése, egyedi színek és kinézet beállítása, keretek és egyéb díszítő elemek elhelyezése, stb.

    Gondolom ezzel nem vagyok egyedül. Akár a tagi oldalon is el tudom képzelni a cikket vagy a haladók részlegben.

    Válasz
    • Ennél a mondatnál arra gondoltam, hogy az állítható be néhány kattintással, hogy melyik legyen a termékek oldala, ott csak a termékek maguk vagy a termékkategóriák látsszanak, a termék-alkategóriákat listázza-e vagy ne, és hasonlók.

      Azt, amit Te kérdezel, a megjelenés stíluselemeit, valójában nagyrészt a használt sablon határozza meg, és ha ezeken változtatni akarsz, akkor a sablon style.css fájljában kell, css utasításokkal, kialakítanod a saját színeidet, kereteidet, díszítő elemeidet és hasonlókat.

      Teljes css tanfolyamra nem vállalkozom (arra egyébként van egy kitűnő oldal, a http://w3schools.com, én is ott szoktam utánanézni, kipróbálni, ha valamire nem emlékszem pontosan), de a közeljövőben egy zárt bejegyzésben megmutatom, hogy hogyan találhatod meg, mit hol kell átírni – ugyanis van, amit a sablonban (sőt, ott is lehet több stílusfájl), és van, amit a WooCommerce-ben találsz meg.

      Összehasonlításképpen két webáruház (ugyanaz a WooCommerce, más sablon):
      http://decor-factory.com/webshop/
      és
      http://sixtypizza.hu/magyar/etlap/

      Az elsőbe nem kellett belenyúlni, a másodikban viszont a táblázatok (űrlapok) színeit ki kellett cserélni, mert nem látszottak jól. A WooCommerce jórészt “kaméleon”, de az űrlapok színeit speciel éppen meghatározza, a woocommerce-mod.css fájlban.

      Válasz
  2. Szia!

    Azért a néhány kattintással beállítható szállítási módoknál megmondom megszenvedtem és még közel sem tökéletes!
    Van esetleg ötleted vagy tudnál segíteni, hogy hogyan lehet megoldani, hogy a Pick Pack Ponttal összehangoljam a rendelési felületet? Jelenleg DPD és PickPackPont van nálam különböző árakkal.
    DPD 1600 Ft 10.000 Ft felett 800 Ft 18.000 Ft felett ingyenes szállítással
    PPP 750 Ft 10.000 Ft felett ingyenes.
    Ezt hogyan tudom beállítani?
    Mert most csak az megy hogy DPD 1600.- PPP 750.- és ezek mellett megjelenik az ingyenes szállítás….
    Illetve szeretnék egy olyan legördülő menüt, hogy az üf ki tudja választani melyik pick pack ponton szeretné átvenni a csomagot, de ebbe sehogy nem tudok sajnos belenyúlni!

    Esetleg fizetős modulról tud valaki, ami a Pick Pack ponthoz működik? Vagy ha valaki megcsinálná nekem persze nem ingyen biztos másnak is szüksége lenne rá…

    Köszönöm!
    Enikő

    Válasz
    • Szia!
      A PickPackPonttal az a baj, hogy nem kompatibilis az amerikai fejlesztésű rendszerekkel, ahogyan nálunk Magyarországon sem érdemes az automatikus amerikai szállítási kalkulátort használni. De azért beállítható, némi trükközéssel.
      A felvételi pont kiválasztásához a PickPackPontnak van egy eljárása illetve egy kódja, amelyet be kell építeni a kasszaoldal template-jébe. Ez még nem lenne gond, viszont ahhoz, hogy Te is tudd, mit választott az ügyfél, ahhoz már ezt az adatot az adatbázisba is be kell tenni, azaz ez programozási feladat.
      Keresek rá embert, mert egyetértek azzal, hogy másoknak is szüksége lehet rá.
      Addig is egy “gyalogos” megoldás lehet egy linken (külön ablakban nyitva) megmutatni a PPP-k helyét, és a megrendelő a megjegyzés rovatba írja be a kiválasztott PPP-t. Nem túl elegáns, de legalább azonnal működő megoldás.

      Válasz
      • Köszönöm! Nagyon jó lenne ez a Pick Pack Pon és ha már itt tartunk, ha már belekezd valaki a programozásba érdemes lehet a Posta pontot is megcsinálni, mert a maga 2500 csomagfelvevő helyével komoly konkurense lett a Pick Pack nak, ha egy modulba bekerülne mindkettő biztos lenne rá vevő szép számmal! 🙂

        Egyébként most így csináltam, hogy bele tettem egy felhívást, hogy a boltok listája ITT megtekinthető és a megjegyzésbe kérem beírni a kódot, de eddig egy vevőnek sem sikerült…. Utólag hívtam őket, hogy hova szeretnék kérni. 🙁

        Üdv: ENikő

  3. Sziasztok!

    Az első részben azt írod, hogy a Product CSV Import modullal akár több ezer terméket is fel lehet tölteni. Az lenne a kérdésem, hogy, ha tényleg néhány ezres nagyságrendben szeretnék feltölteni termékeket a webáruházba, akkor érdemes e a WooCommerce-t választani.

    A kérdés azért merül fel bennem, mert azok közül a webáruház motorok közül, amelyeket eddig használtam (NopCommerce, OpenCart, PrestaShop) van olyan, pl.: a PrestaShop, amely 1500-2000 termék felett teljesen lelassul, és szinte használhatatlanná válik.

    Előre is köszönöm a segítséget!

    Ádám

    Válasz
    • Szia!
      Elméletileg lehetséges a többezer termék kezelése, de a helyzet az, hogy erről nincs személyes tapasztalatom. Esetleg a WooCommerce fórumán rá lehet kérdezni (vagy rákeresni), hogy kipróbálta-e már valaki tényleg ennyi termékkel.
      Az biztos, hogy én ilyen esetben már ShopRentert használnék, mert azért többezer termék között már fejlettebb kereső is kell, mint amit a WordPress illetve a WooCommerce nyújtani tud.
      (Egyébként éppen most programoztatunk egy összetett keresőt, tehát ami többféle feltételt egyszerre figyelembe véve keres a WP adatbázisában – ilyenről jelenleg nem tudok, hogy létezne, de majd valaki kijavít, ha tévedek…)

      Válasz
      • Szia!

        Az említett összetett kereső érdekelne, mert nem találtunk sem az ingyenes, sem a fizetős kiegészítők között olyat ami megfelelne a célunknak.
        Igazából egy hierarchikus keresőre lenne szükségünk, mint ami a használtautó.hu-n van és működik multisite alatt is.
        Az általad említett kereső elkészült?
        Lehet tudni bővebben róla valamit, esetleg már működik valamelyik weboldalon?

        Előre is köszi a választ,
        DTJ

      • Igen, én is éppen ilyet kerestem, és én sem találtam sehol, azért is ajánlottuk akkor az érdeklődőnek, hogy programoztasson egyet, és utána árulhatja is. Sajnos végül nem rendelte meg, így nem lett belőle semmi 🙁

    • Szia! Abban nincs tapasztalatom, hogy több ezer terméknél milyen a rendszer gyorsasága csak 130 termékem van. Viszont nekem megvan az import modul, át is tudtam vele tölteni a termékeket, de a variációkat és a képeket egyenként kellett megcsinálnom.. Ugyan “csak” 130 terméknél, de az is éppen elég volt! Az import modullal bárhogy görcsöltem nem sikerült a képeket felvarázsolnom! :/ Ha erre tud valaki megoldást az is jó lenne! 🙂

      Válasz
      • Szia! Én egy oldalon a Wp All import + Woocomerce addon plugint használtam, több száz terméket importáltam, a képeket és a variációkat is a helyére tette. Van ingyenes verzió is. Van benne template kezelés így csak egyszer kell létrehozod a mezőillesztést, ezt követően minden importálásnál csak kiválasztod a templatet és az alapján fog importálni. A fizetős verzió ami 129 dollár tud url címről vagy ftp-ről is importálni akár automatikusan cron-nal beállítva bizonyos időközönként egy másik shop-ból, ez esetben a másik shop-nál kell készíteni manuálisan vagy automatikusan exportot. Az ingyenes verzió csak fájlból tud importálni, tehát be kell tallózni a csv-t. Üdv, Joda

  4. Szia!

    Az lenne a kérdésem, hogy woocommerce-ben hogy lehet beállítani, hogy egy több méretben kapható terméket a vevő úgy tudjon a kosarába tenni, hogy már az adott méretet is kiválasztja.

    Köszönettel:
    Giret Fruzsi

    Válasz
    • Szia!
      Ezt alapból tudja. A terméknél variációkat kell beállítani. Ennek a kiválasztásához először létre kell hozni a “Méret” nevű tulajdonságot (attribútumot), amelynek értékei mondjuk “S, M, L, XL”. Ezután a termék szerkesztésénél kiválasztható, hogy milyen méretek elérhetőek az adott terméknél.
      A vevőnek egy legördülő menüből kell kiválasztania a méretet, ezután jelenik meg számára a “Kosárba” gomb.

      Válasz
  5. Szerintem egészen jó ez a WooCommers!

    Még a magyar fordítás is használható. Bár van 1-2 fordítás, amit szívesen korrigálnék, de eddig nem sikerült megtalálnom a po nyelvi fájlokban. Pl. a termékértékelésnél a “küld el!” egy d-vel, vagy a Pénztár oldalon sutának és számunkra idegennek találom a második címsorban azt az “Apartman, lakosztály, stb. (opcionális)” szöveget…

    Válasz
    • Szerintem is 🙂 Csak sajnos van jó pár hely, ahol nem konzekvens a kód, nem a szabványos módon írja ki az üzeneteket, ezért azokat nem is a nyelvi fájlból veszi. Ezeket sajnos a php fájlokból kell kiturkászni.

      Válasz
      • Miután leírtam, hogy nem találom, újra nekiugrottam, és sikerült is megtalálnom a woocommerce-hu_HU.po fájlt, benne a kritikus fordításokat. Át is írtam ezeket, de ennek ellenére a weboldalon nem ezt jeleníti meg, hanem továbbra is a régit. Vagy még valamit kellene csinálnom?

    • De ha a .po-t elmented, akkor keletkezik egy .mo is. A .po a szerkeszthető (portable object), a .mo a gépi kódra lefordított fájl (machine object). Mindkettőt fel kell másolnod, illetve a .po-t igazából nem is kell, mert azt nem használja a WP, csak a .mo-t.

      Válasz
      • Bizony… Ezzel szívtam én is mindig. Minden frissítéskor át kellett néznem a frissített fájlokat (nem minden fájlt frissítenek ugyanis ilyenkor), és ha volt olyan, amelyikbe beleírtam direktben (mert muszáj volt), azt újra kellett csinálnom.

        A nyelvi fájlokat viszont érdemes lementeni, és frissítés után visszamásolni. Azok a legtöbbször nem változnak, vagy ha igen, akkor a changelogba beleírják.

        A changelogot egyébként is érdemes megnézni, mielőtt rányomsz a frissítésre, nemcsak a WooCommerce, de más bővítmények esetében is, főleg, ha tudod, hogy módosítottál valamit.

  6. Kedves Móni és Szabolcs!

    Köszönöm szépen a segítségeteket, már ugrok is neki, és egyben engedjétek meg, hogy egy “Istennő” és egy “Isten” titulussal jutalmazzalak meg Benneteket hálám jeléül:
    Móni, Istennő vagy!
    Szabolcs, Isten vagy!

    Nagyon köszi még egyszer. 🙂

    Fru
    Fru

    Válasz
  7. Kedves Móni!
    Még egy kérdésem lenne. A woocommerce-es vásárlóknak kimenő emailekbe hogyan tudnék szövegileg belenyúlni? A kinézetén is változtatnék, de az kevésbé lényeges.

    Üdvözlettel: Giret Fruzsi

    Válasz
    • A kimenő e-mail szövegének egy része szintén a nyelvi fájlban van, egy másik része pedig az, amit a fizetési módnál megadsz. Tehát ha pl banki átutalásnál odaírod, hogy mi jelenjen meg a vevőnek, mondjuk a cég neve és a bankszámlaszám, akkor ezt az üzenetet beteszi a köszönőoldalba és a visszaigazoló e-mailbe is.

      Válasz
    • Szia!
      Tudom, abszolút igazad van, de a hétfői szervertámadás miatt egész héten tüzet oltottam (majdnem szó szerint, mert az ügyfelek és a tárhelyesek is tüzet okádtak…), úgyhogy ennek a videónak a befejezése megint csúszott. Igyekszem, ahogy csak tudok.

      Válasz
      • Szia Moni, most nekem is jól jönne! De ha még nincs kész, inkább kérdezek 😀 A Vásárlási feltételek ott van a menüben, de hol tudom azt szerkeszteni? Sehol se találom 🙁 Vagy hozzam létre Oldal-ként? Kuka vagyok hozzá, de ha ez lenne a megoldás, akkor nem lenne neki alapból egy menüpontja a webshop-ban, igaz? Előre is köszi:
        Andi

      • Gondolom, közben rájöttél: igen, létre kell hozni egy Vásárlási feltételek oldalt, és bejelölni a WooCommerce beállításoknál, hogy melyik oldal az. Nem tudom, ezt miért nem hozza létre a bővítmény ugyanúgy, mint a többit, gondolom, azért, mert a többinél egy shortcode-ot is beleilleszt, ennél pedig nem kell, mert ez teljesen szöveges oldal, így ezt a felhasználóra bízza.

        (Tudom, gáz, de már nem is merek időpontot írni a videóra, annyi munkám van…)

  8. Szia
    Egy kerdes mit tud ez a bovitmeny a Product Add Ons amit fentebb emlitesz a woocom-hoz?Pl lehet olyat ,hogy a vevo megtudja adni , hogy milyen betutipussal,es milyen betumerettel legyen az a szoveg amit szeretne feliratni a polora vagy pl egy bogrere.
    koszi istvan

    Válasz
    • Igen, pont ilyesmire találták ki. Ámbár ha engedélyezed a Megjegyzés rovatot a megrendelőlapon, és kiírod, hogy a vevő ott adja meg a pólóra vagy bögrére szánt szöveget és a többi adatot, akkor azzal is működik. Kicsit macerásabb, de megoldható.

      Válasz
      • Szia
        Köszi a választ egyébként én valami ilyesmire gondoltam: http://polomania.hu/szerkeszto/?gclid=CP3e7Leg3LcCFcNQ3godrTcAVg . Olvastam a woo honlapját és a betüválasztékra nem találtam semmi leirást vagy videot,de még a youtube-on se. Tehát szerinted ilyen jellegű szerkesztést lehet vele csinálni mint a fentebb emlitett weblapon ? Főleg a betű választék lenne a fontos. Neked vagy valamely ismerősödnek meg van ez a kiegészítő?
        Köszi Istvan

      • Ennyire bonyolultat nem tud, ez már egyedi programozás. Max megírhatja az ügyfél, hogy milyen betűtípust akar, de hogy választhasson, pláne úgy, hogy lássa is az eredmény előnézetét, azt nem tudja. Nem erre való.

  9. Szia Móni! Kérlek, segíts. Vásároltam egy sablont http://demo.colorlabsproject.com/?theme=opulence-woocommerce, íme a demója. Már ott kezdődött a probléma, hogy a tárhelyen nem tudtam aktiválni. Írtam a cégnek, akiktől vásároltam a sablont, ők azt írták vissza, hogy tegyem írhatóvá a wp-content/uploads/2013/07 mappát. Írhatóvá tettem, de még úgy sem volt jó. A tárhelyszolgáltatóhoz fordultam, ők , hogy működjön átírtak egy kódot. Azért nem értettem az egészet, mert próbaként feltöltöttem egy másik szolgáltató tárhelyére, és ott lehetett aktiválni. Szóval most működik, feltelepítettem a WooCommerce bővítményt is, és próbából és, hogy tanuljam elkezdtem feltölteni termékeket. Jött a következő probléma. Női fehérneműket fog árulni az oldal, ezért a termékoldalon a variációkat használtam. Először készítettem egy Méret tulajdonságot, majd színeket. Leellenőriztem a felületen eddig ok. A legördülő menüben ott vannak a színek, méretek. Aztán minden színhez feltöltöttem képeket. Itt már jelentkezett a probléma. A színek között csak a fekete volt benne a legördülő menüben, és a képet nem töltötte be. Nem ismerem még a bővítmény, lehet, hogy valamit nem állítottam még be? Kérlek segíts megoldani a problémát. Nagyon köszönöm

    Válasz
    • Kedves Zsuzsa!
      Nekem is már többször volt olyan problémám, hogy egy sablon vagy bővítmény az egyik tárhelyen működött, a másikon nem – ez beállítási különbség, amit egy jó tárhelyszolgáltató meg tud találni és ki tud küszöbölni. Örülök, hogy ez sikerült.
      A másik problémád megoldásához alaposabban bele kellene mélyednem a beállításaidba, mert így kívülről és kapásból nem tudom a választ. Viszont ez már óradíjas munka. Kérlek, írj az info kukac wp-suli pont hu e-mail címre és megbeszéljük.

      Válasz
      • Kedves Moni! Köszönöm a választ. Úgy döntöttem, hogy belépek klubtagnak, amit már meg is tettem, mivel biztos lesznek még kérdéseim. Egyébként is szeretnék már végre rendesen megtanulni mindent. Köszönettel Zsuzsa

  10. Szia Móni!

    Nemrégiben elindítottuk WooCommerce alapú webáruházunkat, amivel igazán sok probléma nem volt. Viszont egy olyan bővítményt keresünk – égen-földön nem találunk – amely a termék összehasonlító oldalakon (árukereső, árgép …) történő megjelenést lehetővé tenné. Már kipróbáltuk a “Store export” plugint, de nem vált be.
    Kérlek, ha tudsz adj ötletet, milyen bővítménnyel megoldható a problémánk.
    Előre is köszönet.

    Válasz
  11. Szia! A segítségedet szeretném kérni egy olyan woocommerct érintő dologban amivel nem boldogulok. A gondom a termékekhez rendelt tulajdonságok szűrésével van. Kitettem oldalra a szükséges widget-et a termékekhez hozzá vannak rendelve a tulajdonságok, meg is jelenik a widget de ha rákattintok az egyes szűrési lehetőségekre akkor nem történik semmi. Van esetleg valami ölteted ?

    Válasz
    • Kedves Henrik!
      Így látatlanban, kapásból sajnos nincs – be kellene lépjek a Vezérlőpultodba és megnézni, mi a gond. Beszéljük meg e-mailben (info kukac wp-suli pont hu)!

      Válasz
  12. Sziasztok!

    Nemrégiben készítettem egy kis kiegészítőt woocommercehez, mely segítségével ki lehet választani PickPack pontot a megrendelés során és automatikusan el is menti a választást (megyet/település/üzlet struktúrában).

    Ha valakit érdekel tudok benne segíteni.

    Válasz
  13. Sziasztok!

    Köszönöm az érdeklődést. A WP pluginjeimet $45-ért szoktam értékesíteni (a kevésbé bonyolultakat, mint ez is). Természetesen tudok küldeni, ha szükség lenne rá, demo url-t.
    Annyi szépséghibája van a dolognak (ez sajnos nem rajtam múlik, csak kb 4 óra debugolás jöttem rá), hogy elég sok település nem a megfelelő megyéhez tartozik a pickpacknál, remélem azóta már javították, mert elég gáz, hogy pl Mezőtúr, Nagykőrös Baranya megyéhez tartozik, szerintük.

    Ez a rész egyébként nem a fejlesztők, felhasználók hibája…

    Üdvözlettel:

    Czakó Krisztián

    ui: a szamlazz.hu dologgal kapcsolatban tudnánk e-mailen keresztül értekezni?

    Válasz
  14. Kedves Móni és Krisztián,

    engem mindkét megoldás, a PickPack pontos és a szamlazz.hu is érdekelne. Kérlek értesítsetek, ha már elérhetőek ezek!
    Köszönöm: Kelemen Ágnes

    Válasz
      • Sziasztok! Engem is érdekelne a számlázz.hu összekötés. Kérlek értesítsetek ha fogható.
        Valamint nagyon kellene woocommerce mellé egy olyan készlet áttekintő oldal, ahol a teljes készletállomány egyszerre áttekinthető ( 50-60 termék esetén ). valamint a készletkezelés is érdekelne, ha van olyan megoldás, hogy “bevételezzek” is a készletre, a táblázatból importálás helyett. Nagyon köszönöm

  15. Sziasztok!
    Itt vagyok újra egy kérdéssel. 🙂 Tud valaki olyan pop-up plugint, ami annyit tud, hogy a webáruházra kattintva jön elő, és egyetlen képfile-t kéne tudni megjeleníteni?
    Csak fel szeretném külön hívni a vevők figyelmét, hogy a két ünnep között rendeléseket ugyan adhatnak le, de mi nem dolgozunk. Tudnátok konkrét bővítményt ajánlani?
    Köszi előre is.

    Válasz
  16. Sziasztok!
    WP és Woocommerce frissítés óta a termékfelvitelnél alapvető funkciók (például méretek beállítása) nem működnek a webshopomon. Tapasztalt valaki még ugyanilyet? És mi a teendő ilyenkor?

    Válasz
  17. Üdvözlök mindenkit!
    Nem értem sehol nem láttam írva, hogy lehet ebből a Plug in-ból magyar nyelvűt csinálni?.., vagy mondjuk olaszt, ami még érdekelne engem.
    Ennek mi anódja?
    Köszönök minden segítséget előre is. Csongor

    Válasz
    • Kedves Csongor!
      Ha az új verziót teszed fel (pl. v2.0.20), akkor az már tud magyarul. A 2.x-től kezdve mindegyik.
      Gyanítom, hogy neked valami régebbi lehet, mert ellenben a magyar WordPress alól már magyarul látnál mindent.

      Válasz
    • Kösz, Tamás!

      …kiegészítés:
      Ha a WP-d magyar (ha a Vezérlőpultot magyarul látod), akkor minden sablon és bővítmény, amelynek vannak szabványos nyelvi fájljai és van hozzájuk magyar változat is, magyarul fog látszani.
      Ugyanígy, ha olaszt akarsz, akkor az olasz nyelvet kell beállítanod telepítéskor, fel kell tenned az olasz nyelvi fájlokat, és a WooCommerce is olasz lesz (ha van hozzá fordítás).

      Válasz
      • Á há!!!

        Én a BLUEHOST-ot használom és a WP is angolul van felrakva…

        kérdés:
        a már feltelepített WP-ben lehet módosítani a nyelvi beállításokat, vagy újra kellene telepítenem. Bár én nem emlékszem, hogy lett volna ilyen opció telepítésnél…

        Köszönöm a válaszokat. sziasztok Csongor

        u.i.:olvastam, hogy vannak egyéb Plug-in-ek, amik lefordítják a Woocommerce Plug-in-t a kinézett nyelvre…. Lehet, hogy teszek egy kísérletet.

      • Simán lehet.
        Töltsd le a WP magyar változatát a wphu.org/letoltes oldalról (a legfrissebb zipet), csomagold ki, de más nem kell belőle, csak a wp-contentből a languages könyvtár. Ezt másold fel FTP-vel a tárhelyedre a wp-content könyvtárba.
        Ezután nyisd meg a főkönyvtárban lévő wp-config.php fájlt (simán F4-gyel), és a WP_LANG változónál, ahol most csak két “pucuka” van, azaz ennyi: (‘ ‘), oda írd be a magyar nyelvet, azaz így nézzen ki: (‘hu_HU’)
        Ennyi az egész. Amikor belépsz, már magyar lesz a Vezérlőpult.

  18. Ezt nevezem gyors válasznak! 🙂
    Köszönöm meg is csinálom,… de inkább olaszul, arra nagyobb szükségem van.
    Majd megírom mire jutottam.
    Köszönöm. Csongor

    Válasz
    • Nem vagyok mindig ilyen gyors, úgyhogy ne szokj hozzá 🙂

      Kösz a dicséretet, örülök, hogy a hasznodra voltunk! De Te is ügyes voltál, megoldottad. Sok sikert a továbbiakra!

      Válasz
  19. Sziasztok!

    Úgy néz ki, hogy lassan összeáll a szamlazz.hu plugin, ha valakit esetleg érdekel, e-mailen keresztül meg tudjuk beszélni a részleteket (cakker78 kukac gmail pont com).

    Üdvözlettel:

    Czakó Krisztián

    Válasz
  20. Sziasztok,

    Olyan problémám van,illetve segítségeteket szeretném kérni! Sehogy nem tudom beállítani a szállítási költségeket. 3 különböző szállítási fajta plusz mindegyik utánvéttel is…
    Ami a gond hogy tudom megadni pl 0-1 kg között x ft a szállítás, nyilván ez így meg y 5-10 kg ig…
    http://docs.woothemes.com/document/table-rate-shipping-v2/ ez a plugin van meg ennek alján van a Sending by Weight , ezt sehogy nem tudom előhozni!

    Ha valaki tudna segíteni, nagyon hálás lennék!

    Válasz
  21. Üdvözlöm, látom inkább ez aktívabb így ide írnám a kérdésemet.
    Egy olyan segítséget szeretnék kérni, hogy van egy kis webshop kb. 50 termékkel. Ha valaki rendel valamit ugye kapok én is egy emailt a rendelésről, ebben az emailben szeretném, hogy megjelenjen a fizetési mód mivel a szállítás nagyon sokrétű lenne s azt inkább kihagytam belőle (nem lehet annyi mindent feltüntetni, hogy postán kéri, futárral, továbbá több termék rendelésnél nő a súly szóval ez bonyolult lenne) azt szeretném ha az emailben is megjönne, hogy melyik fizetési módot kérte a vásárló. Nem találtam hogy mivel kellene kiegészítenem a sablon emailt. Segítségüket előre is köszönöm.

    Válasz
  22. szia!

    Most próbálok egy woocommerce-s oldalamon a woocommerce-s widgeteket beállítani.
    A problémám hogy csak akkor mutatja a woocommerce-s widgeteket ha be vagyok jelentkezve. (magyarul csak nekem vagy ha regisztrálnak az oldalon) Miért?

    válaszodat köszönöm.

    Válasz
    • Szia!

      Hűha… passz. Ilyesmivel még nem találkoztam… Pedig kikerült már jó néhány Woo-s webshop a kezeim közül. Valami jogosultsági hiba, de semmi ötletem sincs, azon kívül, hogy írj a WooCommerce Supportnak és kérdezd meg tőlük. Ha megoldod, írd meg, mert kíváncsi vagyok rá!

      Válasz
  23. Szia Moni!

    Rég jártam erre, de most lenne egy? Kérdésem…
    A szállítást, hogy lehet konfigurálni?
    Amire szükségem lenne az a fizetés formája és súly alapú ár kalkuláció.
    Pl.: ha 3 kg ig 890- de ha után vételt kér akkor + 350 ha előre utal akkor ez a 350 nincs. Tehát ha a szállítónak nem kell pénzt kezelni akkor olcsóbb. Viszont tudjon utalni, kártyával fizetni az ügyfél. Ha után vételt kér akkor kp val fizet a szállítónak.
    Gondolom ez nem ritkaság…
    Köszönöm válaszod.

    Gábor

    Válasz
    • Erre nem tudok itt a blogban válaszolni, több dolgot is be kell állítani. Értelemszerű, próbáld ki, de ha nem megy, kérhetsz egyéni (személyes vagy Skype-os) konzultációt is.

      Válasz
      • Szia Móni, ez engem is érdekelni fog, már annyit szenvedtem a postázási árakkal. Először működött a Table-rate modul nagyon örültem, de jött egy wp meg egy wcommerce frissítés és már nem is működik a modul. 🙁 Írj majd ha tudsz ebben a kérdésben segíteni.

        Köszönöm! Addig is Kellemes Ünnepeket! Mona

  24. Nem tudom ,hogy tudnátok e segíteni. Készítettem egy WP webáruházat , Woocommerce kiegészítővel a termékeket CSV import kiegészítővel töltöttem fel de viszont a képek feltöltése nem sikerült jól. A termék adatlapon elcsúszik a kép. Próbálkoztam 1000+1 variációval de nem jó egyik sem. Fontos lenne hogy egyben(tömegesen) tudjak képeket feltölteni. Van ilyen kiegészítő amivel feltöltök és a méreteket is jól kezeli vagy csak álmokat kergetek?

    Válasz
  25. Üdv!

    Láttam, többen érdeklődtek Posta Pont plugin miatt. Ha valakinek szüksége lenne rá, ide írjon:

    gtpassatgt – gmail – com

    + Van egy DPD export plugin is, ami a függőben lévő rendeléseket kiexportálja egy CSV fájlba, amit a DPD Weblabel programjába fel lehet tölteni, így nem kell kézzel átírogatni egyesével a szállítási adatokat. (Utánvételes rendeléseknél is megy)

    Válasz
    • Köszi!

      Hamarosan elkészül a saját mini webáruházunk, amelyben összegyűjtünk minden ilyesmit, és akkor azon keresztül is lehet majd árulni a saját plugineket.

      Válasz
  26. Közben elkészült egy Árgép összekötő plugin is, viszont ezt le kéne tesztelni, mert csak az árgépen található minta alapján készült el, élesben még nem lett kipróbálva. Ha valakinek szüksége lenne rá, légyszives írjon egy emailt a fenti címre és átküldöm tesztelésre.

    Válasz
  27. Szia Móni!

    Segítségedet szeretném kérni. Kezdő WooCommerce használó vagyok. A problémám az, hogy a WP vezérlőpult magyar, de a WooCommerce nem magyarul jelenik meg. Hogy tudom átállítani magyar nyelvre a plugint?

    Köszönöm szépen előre is!

    Ani

    Válasz
    • Kedves Ani!
      Frissítsd a WooCommerce-et, mert bele van építve a magyar fordítás, magyarnak kell lennie, ha a WP-d magyar.
      Néhány szó vagy kifejezés sajnos angol maradhat, mert nem mindenhol tökéletes, de amúgy magyarnak kell lennie.

      Válasz
      • Szia Móni!
        Most jutottam gép elé. Még mindig fennáll a probléma. WP magyar (annak ellenére, hogy a wp-config.php fájban nem találtam define (‘WPLANG’, ”);-ot, ahol beállíthattam volna. A WooCommerce a legfrissebb verzió. Nem tudok valahol a plugin-ban nyelvet állítani?
        Köszönettel:
        Ani

      • A wp-config.php fájlban a 4.0 óta nincs nyelvi beállítás. Ha van wp-content/languages könyvtár, akkor a motor annak a nyelvét felismeri, és a Beállítások menüpont aljában tudsz választani az alapértelmezett angol és a languages által meghatározott nyelv (esetünkben a magyar) között.

        A WooCommerce-ben azonban nincs nyelv beállítási lehetőség, amilyen a Vezérlőpult, olyan a WooCommerce is. Elvileg. Nálad valami van, ami ezt felülírja, de ezt így kívülről nem tudom megmondani. Küldj egy admin hozzáférést e-mailben (info kukac wp-suli pont hu), és valamikor megnézem, de nem ígérem gyorsra, mert mostanában nagyon sok a megrendelésünk és kiállítóként is megjelenünk itt-ott.

  28. Sziasztok!

    Nekem régebben egy plugin okozta ezt a gondot. Mellyel meglehetett adni, hogy más legyen a backend /admin/, mint a frontend /oldal/ nyelve.

    A plugin neve: WordPress Language

    Ha esetleg ez fel van telepítve, kapcsold ki. Okos ötlet lehet minden plugint kikapcsolni és megnézni, hogy abban az esetben is fennáll-e a probléma.

    Válasz
  29. Sziasztok!

    Van egy woocommerce webshopom, amin viszonylag több termék van. Szeretnék még több webshopot csinálni, aminél ugyan ezek a termékek lennének elérhetőek, de nem szeretném egyesével átlőni a termékeket. Milyen pluginnal tudnám megoldani? Szeretném ha a képeket is átvinné, varriációkat, Yoast féle seo beállításokat, termék leírásokat is, stb.:

    Köszönöm a választ előre is!

    Válasz
  30. Sziasztok! Csináltam egy szamlazz.hu bővítményt, innen tudjátok letölteni:

    https://github.com/passatgt/wc-szamlazz

    Ha a rendelés befejezettre van állítva, automatán létrehozza a számlát és a szamlazz.hu küldi ki a számlaértesítőt. Persze lehetőség van manuálisan is, azaz kézzel rányomni, hogy számla létrehozása, utána pedig a generált pdf fájlt lehet nyomtatni vagy elküldeni a vásárlónak, kinek-hogy tetszik.

    Légyszi teszteljétek le, találtok e hibát, milyen funckióra lenne még szükség stb…

    Válasz
  31. Néztem a pluginokat, de név szerint melyiket ajánljátok?
    Nekem olyan kéne, ami mindent lement, összes terméket, képet hozzá, variációkat, stb…

    Nem baj ha fizetős, csak működjön könnyen.

    Köszi a segítséget.

    Válasz
  32. Szia Móni!
    Egy kicsit elvesztem a beállítások között. Készítettem egy webshopot – woocommerce – gyönyörűen működik. Most megint készítettem egyet, de nem tudom hol kell azt beállítani, hogy ha az alkategoriákban több termék is van, akkor jelenjen meg az összes termék, és ne lapozgatni keljen a bélyegkép nagyságú termékek között egyesével.
    Köszönöm előre is a segítséged.
    Jani

    Válasz
    • Szia!
      A WooCommerce -> Beállítások -> Termékek menüpontban az “Üzlet oldal megjelenése” és az “Alapértelmezett kategória megjelenés” esetében is az “Alkategóriák megjelenítése” opciót válaszd.
      Ötösével fognak megjelenni a termékek (vagy a kategóriák) oldalanként, ez egy új funkció, a régiben nem így volt, és épp most keresem, hogy ezt hogy lehet átállítani, mert így nem jó… (Ha valaki tudja, szóljon 🙂 )

      Válasz
      • a beállítás azon van, de már a végén mind kipróbáltam, és az egy kategórián belül lévő termékek között lapozni kell.
        azért köszönöm
        üdv Jani

      • Ez most az újban egy ilyen idétlenség, hogy 5 termék van laponként. Nincs rá beállítási lehetőség a WooCoom-ban, viszont a sablonban (ha WooComm-kompatibilis) már van. Vagyis lehet. Ha WooComm-kompatibilis… Lásd sablon integrációja.

  33. Kedves Móni!

    Egy woocommerce-s kérdésben fordulnék hozzád. Feltelepítettem a termékeket a wordpresses-woocommerces oldalamra, és próbáltam rendelni (karbantartás módban van jelenleg míg meg nem oldódik a hiba) de nem kapok róla emailes értesítést se én mint eladó sem mint vevő.

    A kapcsolat űrlapomnál is sajnos az a hiba, hogy nem küldi el a leveleket, nem tud csatlakozni a mailszerverhez. Ez vajon miért lehet? Milyen beállítással lehet megoldani?

    Várom válaszod,
    Köszönettel: Mona

    Válasz
      • De, megkapja saját maga is. Én is így szoktam tesztelni, és meg szoktam kapni. Valami más levélküldési beállítás lehet, érdemes a tárhelyszolgáltatóval értekezni.

        Próbáld ki a Contact Form 7 bővítményt, hogy azzal megérkeznek-e az üzenetek, mert ha nem, akkor ez is egy újabb bizonyíték arra, hogy a tárhely beállításain kell finomítani.

  34. Szia Péter!

    Telepítettük az oldalunkra a postapont plugint, de a térképen egyből Budapest látható, akármilyen címmel regisztrálunk, vagy akármilyen irányítószámot írunk be. A legördülö pedig teljesen üres.
    Mi lehet a baj?

    Peti

    Válasz
    • Szia!

      Valószínűleg valami egyszerű Javascript hiba van(talán a használd témáddal nem kimpatibilis valami), de így látatlanban nem tudok segíteni. Tudsz mutatni egy linket, ahol élőben megnézhetem? Ha nem publikus, katt a nevemre és a Contact oldalon tudsz küldeni üzenetet.

      Válasz
  35. Sziasztok. Teljesen új vagyok wordpress programozás terén. Feltettem a woocommerce plugint, tök jól beállítottam mindent. Kivétel egy dolog van ami nagyon zavar. Minden oldalon a sablonom háttere van(ahova irok) De ha rámegyek a woocommerce álltal telepitett oldalra(üzlet) akkor a eltünteti ezt és a mögötte lévő háttér látszódik és rajta a termékek. Valaki tudna egy kis segítséget nyújtani? Előre is nagyon köszönöm.

    Válasz
    • Szia! Nem vagyok benne teljesen biztos, hogy jól értem, amit kérdezel, de ha igen, akkor ebben a cikkben találod meg a választ: https://wp-suli.hu/haladoknak/sablonok/woothemes-woocommerce-1/

      A lényeg, hogy vannak olyan oldalak, amelyeknek a kinézetét a sablonodból veszi a webáruház, és vannak olyanok, amelyeknél a saját kinézetét valósítja meg. Ha az utóbbiakon változtatni akarsz, akkor ezeket a fájlokat másold át a sablonod könyvtárába (hogy később frissítésnél ne íródjanak felül), és ott a kódban módosítsd a megjelenést.

      Válasz
  36. Sziasztok!

    1. Tudna valaki segíteni, hogy a fejlécben szereplő “Product search” ablakban a “Search Product” szöveget hol lehetne módosítani? (magyarítani szeretném, ha már minden magyar lesz, “Termékek keresése” vagy hasonló lenne a tervem oda, nem az angol szöveg.

    2. Hasonló “probléma”: a kosár ikon mellett a mezőben halványan: “0 items” ezt ugyanúgy magyarítani szeretném, az item-et termékre de szintén nem tudom, hogy hol keressem…

    Előre is köszönöm szépen a segítségeteket!

    Válasz
    • Ha a Vezérlőpultod magyar, akkor minden szabványos bővítmény (amelynek el is készítette valaki a fordítását) magyarul fog “megszólalni”. Ez pl a WooCommerce esetében közel 100 %-os, bár itt is akad egy-egy hiba.

      Fontos tudni, hogy a WooCommerce nyelvi fájljait már nem a bővítmény i18n/languages mappájába, hanem a languages/plugins mappába kell másolni, és hogy külön van admin és külön külső nyelvi fájl.

      Másrészt a sablon is beleszól, például konkrétan tudom, hogy a fejlécben lévő “0 item” felirat a Themify sablonjaiban ott van, ezért azt a sablonban kell lefordítani, nem a webáruház bővítményben.

      Leírás a fordításról (PoEditor, .po és .mo fájlok):
      https://wp-suli.hu/haladoknak/testreszabas/globalizacio-es-lokalizacio/

      Válasz
    • Az adatbázisban inkább ne. Vagy írjuk át szabványosan, vagy legalább a php kódban, ha nincs szabványos nyelvi fájl. Az adatbázis már veszélyes üzem, arról nem is beszélve, hogy a weblap külsején megjelenő feliratok tutira nincsenek benne a wp_options táblában.

      Válasz
  37. Ezt a fordítást én javítgattam/írtam át. A “gyári” fordítással ellentétben, ez magázós. Elvileg minden le van benne fordítva, próbáld meg, hátha jó. Legfrissebb WooCommerce-hez van, wp-content/languages/plugins mappába másold be a 2 fájlt.
    http://visztpeter.me/Develop/woocommerce-hu_HU.mo
    http://visztpeter.me/Develop/woocommerce-hu_HU.po

    Ha bele akarsz javítani, töltsd le az ingyenes Poedit nevű alkalmazást innen:
    http://poedit.net

    Nyisd meg vele a woocommerce-hu_HU.po fájlt, keresd meg a sort aminél rossz a fordítás, írd át, nyomj egy ctrl+s(mentés), és a program automatikusan generál egy *.mo fájlt, ezt másold fel újra.

    Válasz
  38. Sziasztok!

    A fordításhoz szeretnék hozzászólni. A PoEdittel egy darabig nekem is működött, de valamelyik frissítés óta azt tapasztalom, hogy vannak dolgok, amiket hiába írok át benne, az oldalon mégsem frissítődik. (Ilyen például a termék mellett régebben át lehetet írni a “Készleten” feliratot “Rendelhető”-re. Mostanában ez már nem megy. Vagy a megrendelés megjegyzés rovatában van egy “sztenderd” szöveg, amely ötleteket ad, hogy mit írjon például oda, és egy darabig abba bele tudtam nyúlni, most meg már nem megy.
    Ez miért lehet?

    Válasz
    • Valószínűleg a sablonodban régebbi WooCommerce template felülírások vannak. Nézd meg a WooCommerce / Rendszerállapotban legalul a sablon dobozban, hogy van e felülírás. Ha van, akkor valszeg régebbi fájlok vannak ott, amiben az angol kifejezések nem egyeznek már a frissített verzióval.

      Válasz
    • Tegyük hozzá: a legújabb verzióban a nyelvi fájlok már nem a woocommerce könyvtárában vannak; a wp-content/languages/plugins alá kell felmásolni őket.

      Válasz
  39. Sziasztok!

    Kisebb adatbázis problémám akadt a WooCommerce-l, frissítés után szétesett az egész oldalam és sajnos nem volt megfelelő biztonsági mentésem így a szerver üzemeltetőjétől kellett segítséget kérnem, amit meg is oldottak, ám a problémák ez után kezdődtek. Neki álltam hogy készítsek egy másolatot az oldalról, hogy ne élőben keljen tesztelnem a dolgokat, de az adatbázisát már nem tudtam feltölteni a túl nagy mérete miatt, 780 MB, ami szerintem rengeteg, ebből 740 MB a wp_woocommerce_order_itemmeta. Ráadásul a tárhelyem csak 500 MB-ra szól.
    Mi generálja ezt a hatalmas adatméretet és van e arra lehetőség, hogy lecsökkentsem?
    Segítségeteket előre is köszönöm!

    Szép napot!

    Válasz
    • Szerinted erre ki tud válaszolni? Elárulom csak te 😀

      Meg kell nézni a legutóbbi rekordokat (legnagyobb ID-ket), mi okozza a nagy helyfoglalást és mi nem kéne a rendeléshez.

      Válasz
    • Szia!
      Nem is olyan “kicsi” probléma az a 740 MB… igazad van, valami nagyon nem kerek, ennyi egyszerűen nem lehetne.
      De sajnos Kornélnak igaza van: nincs más lehetőség, mint kézzel-szemmel átbogarászni az adatbázist, és kitörölni, amit lehet.
      Egyszer volt egy hasonló esetem, bár közel sem ilyen nagy volt az adatbázis, de elég nagy ahhoz, hogy egyben ne engedje importálni a phpMyAdmin. Ezért egyszerűen felszabdaltam, persze táblák között vágtam el, és a tetejét, a fejrészt mindig hozzáadtam a darabokhoz. Így több részletben szépen sikerült is felmásolni az adatbázist. Ezt javaslom Neked is.
      Egyébként nemcsak a 740 MB sok a woocommerce_order_itemmeta tábla méretének, hanem a maradék 40 MB is sok az összes többi táblára. Mennyi terméked van??

      Válasz
    • Amúgy ezzel a problémával már érdemes megkeresni a WooCommerce supportot. Ha valaha vettél tőlük bármilyen bővítményt vagy sablont, akkor tudsz küldeni “ticket”-et, gyorsan és pontosan szoktak segíteni.
      Addig is böngéssz a support fórumban is, hátha valaki más is belefutott már ilyesmibe: https://support.woothemes.com/hc/en-us

      Válasz
      • Kedves D.Bikfalvi Móni!

        Jelenleg 556 termék van az áruházban, és egy tervező is kapcsolódik hozzá, a FancyProductDesigner.
        Csak alap WooCommerce-t használok, így nem vettem még semmilyen egyéb bővítményt sem, a támogatásról lemondhatok. Van esetleg olyan, aki tud nekem ebben segíteni, sajnos azt sem tudom mit keressek!

        Szép napot!

      • A wp_postmeta méretét tudod. A post_id szerint sorba rendezed és megnézed mi kiugróan nagy vagy túl sok-e a rekord -50 db. rekord pl. simán lehet.

      • Az 556 termék egyáltalán nem sok, van az ügyfeleim között, akinek többször ennyi van, és sokkal kisebb az adatbázisa. A FancyProductDesignert nem ismerem, de gyanús, hogy attól lett ilyen sok adat.

        Sajnos ennél konkrétabbat én sem tudok – ha esetleg a FancyProductDesigner egy fizetős szoftver vagy bővítmény, akkor lehet, hogy a fejlesztője tud segíteni.

      • Köszönök minden segítséget, meg van a hiba!
        Részben az említett program tervező program generálta a “hibát”, egyedi ajándéktárgyakkal foglalkozok és a tervező is ezt segíti. Az említett óriás fájl mentett minden rendelési adatot még a képeket is amit a vásárlók feltöltöttek, és ez generálta szépen lassan a hatalmas fájlt.

  40. Kedves Móni! Tudnál abban segíteni, hogy hol tudjuk a termékek áfáját beállítani? Nekünk a Woocommerce össze van kötve a Mailmaster fiókunkkal. De a termékek adatait a Woocommerce mindig 0% Áfával adja át. Előre is köszönöm.

    Válasz
    • Normális esetben igazad van, Kornél, köszönöm, hogy beírtad.

      Gépház üzenet: jelen weblapnál ennél picit bonyolultabb a dolog, mert valami hibás, de már dolgozunk rajta.

      Válasz
  41. Üdv!

    Égen-földön kerestem a megoldás, de nem találom: van-e lehetőségem arra, hogy woocommerce-ben úgy hozzak létre termékkategóriákat, hogy azok időzítve vannak (egy étterem napi ajánlata, ami pár hetes forgásban, minden nap más). Tehát, hogy az adott kategória például csak minden második pénteken jelenjen meg és így tovább. Remélem, hogy nem az a megoldás, hogy minden nap manuálisan élesítem vagy rejtem a termékeket.

    Köszönöm előre is a választ! 🙂

    Válasz
    • Szia!
      Nem tudok ilyen lehetőségről. A bejegyzésekhez van egy bővítmény, a Post Expirator, azzal be lehet állítani egy időpontot, amikor a bejegyzést a saját kategóriájából átteszi az archív kategóriába (de akár törölheti is). Ezt átírva meg lehetne csinálni ugyanezt a termékekkel is, de ehhez programozás kell.

      Válasz
  42. Kedves Móni!

    Olvasom, hogy a vevő természetesen e-mail üzenetet kap a vásárlásról. Nagyon együgyű vagyok még, alapszinten nincs fogalmam arról, ez hogy fog működni.
    Megtaláltam az emil-beállításokat, kiválaszthatom a típusát (mondjuk az új vásárlást), de hol a levél, ami menni fog? vagy a sablonban a tartalom is benne van (“szia, vásároltál ám nálam…”)? Azt látom, hogy a címzettet kézzel kell beírni. EZ minden rendelésnél manuálisan megy?? (nem, az nem lehet…)

    Köszönöm a segítséget!

    Válasz
    • Megpróbálom összefoglalni, hogyan megy:
      1. Rendelés feladása után a vásárló a pénztár oldalon megadott emailcímre megkapja a “Rendelés Feldolgozása” nevű emailt, ebben kb az szerepel, hogy köszönjük rendelésed, jelenleg feldolgozás alatt van, és a rendelés részletei lentebb láthatók.
      2. Te, mint adminisztrátor, kapsz egy figyelmeztető emailt az új rendelésről, ez a “Új Rendelés” nevű email. Itt a beállításokban megadhatot a címzettet, de alapértelmezetten az admin emailcímére megy.
      3. Ha lezárod a rendelést, azaz feladtad a csomagot pl, akkor a vásárló megkapja a “Teljesített rendelés” nevű emailt, ebben pedig megköszöni a vásárlást.

      Sajna nincs az emaileknek előnézete, így a legegyszerűbb ha csinálsz egy próba rendelést saját emailcímeddel és akkor meglátod, hogy pontosan hogyan néz ki, és milyen szöveg van benne.

      A szöveget átírni csak úgy lehet, ha valamelyik sablon fájlt módosítod, egyedül a tárgy mező és az emailben megjelenő cím módosítható a beállításokban. Módosítani úgy tudod, hogy a WooCommerce/Beállítások/Emailek-nél kiválasztod pl a Rendelés feldolgozása emailt(ezt kapja első körben a vásárló), alul pedig kattints a Fájl másolása a sablonba gombra. Utána a wp-content/themes/használt téma/woocommerce/emails/ mappában találod az email sablon fájlát, ebbe tudsz beleírni, utána ezt fogja használni a gyári helyett.

      Sajna bővítményt nem tudok hozzá, ami segíteni a testreszabásban, úgyhogy marad a kód átírás.

      Válasz
      • Nem kell kódot átírni. Ha nincs fordítás – nem többnyelvű a honlap, akkor elég a téma/woocommerce/email alá bemásolni a woocomerce plugin/template/email könyvtárakban található fájlokat és a szöveget arra írhatod át, amire akarod.

        A címzett nem módosítható, csak a többi címzett – pl. admin., maga a címzett a woocommerce rendelésből jön.

      • Nyilvan csak a szöveget kell módosítani, de a kódok között van az, arra gondoltam:) Nem hozzáértőnek azért elég nehézkes ez. Lehet, hogy csinálok egy bővítményt, amivel módosítható az email szöveg a beállításokban, utánanézek, mennyire megoldható.

      • Köszönöm a válaszaitokat! Péter, ha kész a bővítmény, szólj ;).

        Ez elég logikusan hangzik, de sajnos nekem nem küld semmilyen mélt, se vevőként, se eladóként… Nem kell valami levelezőrendszerrel összekapcsolni valahogy?

        És az alapkérdés picit még mindig él. Oké, a rendszer tudja, hogy rendelés jött, mindkettőnket (a vevőt és eladót) értesíti. De honnan is tudja a rendszer, hogy elindítottam a csomagot?

      • Ha a levelet nem küldi ki, akkor ott valami más gond lehet, akár tárhely probléma is. Van egy Check Email nevű bővítmény(https://wordpress.org/plugins/check-email/), próbáld meg vele, hogy működik e a levélküldés.

        Érdemes az ingyenes Mandrill rendszerét használni levélküldéshez egyébként, de azt nem olyan egyszerű beállítani, érdemes a webfejlesztőddel(ha van) konzultálni.

        A rendelést pedig le kell zárni, ilyenkor kapja meg a teljesített rendelés levelet automatikusan a vásárló. A rendelés lezárásához pedig 2 lehetőséged van, ha a WooCommerce / Rendelések menüben vagy, akkor a rendelés táblázat utolsó oszloában kattints a pipa gombra. Ha pedig egy rendelésen belül vagy, akkor a bal felső dobozban a Rendelés állapota legördülőben válaszd ki Kész opciót és jobb oldalt kattints a Rendelés Mentése gombra(ez ugyanaz, mint a pipára kattintás a listában)

      • Mindent megcsináltam, amit mondtál: SEMMI. Letöltöttem azt az ellenőrzőt, be is kapcsoltam, de nyoma sincs, még csak meg sem találom… Csináltam egy email-újraküldést, írja is, hogy ki lett küldve újra, de semmi. Se a vevői, se az eladói mélemre nem jött semmi 🙁

    • Köszönöm, Péter, hogy leírtad!

      Mariann: ha a levelek nem mennek ki, az tárhely beállítási probléma. A szolgáltatóddal konzultálj – lehet, hogy nem engedi a php mail() funkció használatát, például.

      Válasz
      • Köszönöm a válaszaitokat! Egyeztettem a szolgáltatóval, beállított(unk) valamit, amitől én most már megkapom a vásárlásról szóló értesítőt (mint eladó), sőt, a készlettel kapcsolatos infót is külön mélben, de a vevő nem kap semmit… 🙁

        Viszont felhívták a figyelmemet valamire, amit SMTP-nek hívnak, és én nem értek egy szót se belőle, csak azt, hogy jó. Itt kell megkérdeznem, hogy azt hogy kell beállítani, vagy az nem WP-info?

    • Szia!
      Nekem is volt ilyen gondom, mikor “gagyibb” szolgáltatónál voltam. A mail() funkció nem megy.
      Javaslom, hogy tedd fel a “CONFIGURE SMTP” bővítményt és állítsd be egy saját smtp kiszolgálót (mondjuk a levelező rendszeredet, vagy gmail, stb.).
      Nekem ezzel simán ment a levelezés, amíg a tárhely szolgáltató meg nem oldotta a gondot.

      Válasz
  43. Kedves Móni!
    Készítek egy woocommerce webáruházat. Sikerült is beállítanom a pick pack pontot, de szeretnék egy DPD vagy DHL futáros szállítási megoldást is. Nem tudom hogy van e ehhez bővítmény vagy hogyan tudom ezt megoldani.
    Előre is nagyon köszönöm a segítséget!

    Üdv
    Kati

    Válasz
      • Még szeretnék kérdezni a bővítménnyel kapcsolatban. Nem jelenik meg mint lehetőség a választható szállítások között. Hogyan tudom ezt beállítani?
        A rendeléseknél ott van a kis ikon és megnyílik egy excel tábla . Sehol nem találok a neten olyan videót vagy leírást ami segítene a bővítményt használni.

        A woocommerce magyar nyelvi filet sikerült megtalálnom és letöltene, de vannak olyan részek amiket nem fordít le. Pl itt a szállítás kiválasztásánál is van pár dolog , illetve a Header WooCommerce Mini Cart teljes szövege angol maradt.
        Megtudnátok nekem mondani melyik fileban tudom ezeket lefordítani?

        Nagyon szépen köszönöm a segítségeteket. Már egy ideje keresgélek!

    • A Moni által ajánlott plugin nem DPD Shipping plugin, hanem arra szolgál csak, hogy az adatokat kimentsd a WooCommerce-ből a DPD Online felületéhez, így nem kell azt manuálisan kitöltögetned csomagfeladásnál.

      Tudsz saját plugint is írni, ha tényleg csak az kell, hogy fixen megjelenjen a DPD vagy DHL-es lehetőség, vagy elég ha átnevezed az egyik olyan szállítási formát, amit nem használsz. Mondjuk a Local Delivery: http://docs.woothemes.com/document/local-delivery/

      Saját pluginhoz infó:
      http://docs.woothemes.com/document/shipping-method-api/

      A calculate_shipping fuggvenynel tudsz olyat is csinalni, hogy peldaul figyeled a kosar reszosszeget, ez abban az esetben johet jol, ha mondjuk 10 000 Ft felett ingyenes a kiszállítás.

      Válasz
      • Kösz a kiegészítést.

        Viszont a “10 000 Ft felett ingyenes a kiszállítás” opciót be lehet állítani alapból is a szállítás fülön, ehhez nem kell programozás vagy plugin.

      • Igen, ez igaz :), a hölgy esetében tökéletes megoldás.

        Abban az esetben válik szükségessé, ha több szállítási mód van eltérő ingyenességi határral, mondjuk Pick Pack Pont 6000Ft-től ingyenes, DPD 10 000 Ft-től.

  44. Kedves Móni és Beamkiller!

    Nagyon szépen köszönöm a segítségeteket!
    A programozás nekem nagyon magasröptű. Sajnos még nem sikerült megtanulnom.

    Időközben kiderült hogy a postai kézbesítés olcsóbb. Azt állítottam be a helyi kézbesítéshez fix árasra.

    Köszönöm a tippet!

    Válasz
  45. Kedves Móni!

    Cikkeidet olvasva nagyon sokat tanulok tőled! Köszönöm a hasznos információkat!

    Van egy vásárolt sablonom amire WooCommerce webáruházat készítek. A Revolution Slider és a WPBakery Visual Composer bővítményeket használom azonban a Slidek nem jelennek meg csak Admin felületen. Próbáltam kikapcsolni a Visual Composert és csak beilleszteni a schortkódját a slidenak az oldalra, de úgy sem jelenik meg. Ha a felületre csak egy szöveget írok azzal semmi gond.
    Már megakadtam vele egy pár napja.
    Megköszönöm a segítséget!!!

    Üdv

    Kati

    Válasz
    • Piros passz… nem ismerem ezeket a bővítményeket, nem használtam még őket, és rengeteg hibalehetőség van. Valószínűleg valami összeakad valamivel. Úgy értem, a bővítmények egymással és/vagy a sablonnal. Vagy csak simán hibás az adott bővítmény. A fejlesztőjének kellene írnod, ha van support cím, vagy esetleg egy fórum – hátha valaki más már találkozott a problémával.

      És ha tényleg hibás, és Te is jelzed, és nyilván mások is fogják, amikor észreveszik, akkor a fejlesztő ki fogja javítani. De ha csak a Te rendszeredben hibás, akkor meg kell keresned, melyik bővítménnyel vagy sablonnal akad össze.

      Válasz
  46. Sziasztok!
    Szeretnénk a woocommerce-t kvázi készletnyilvántartóként, egyszerű raktárprogramként használni. Ehhez keresek olyan bővítményt, aminek a segítségével tudnánk rögzíteni az adott termékbeszerzéseket (dátum, darab, vételi ár, melyik cégtől). Tud valaki ilyenről, vagy esetleg olyan egyszerű külső raktárprogramról, amiből a woocommerce automatikusan át tudná venni a beszerzési adatokat, illetve visszafelé küldené az eladásokat.
    Segítségeteket előre is köszönöm!

    Válasz
    • Amit Te szeretnél, az egy elég komplex dolog, ez már egyéni programozás és akár százezer forintokat is szoktak elkérni érte. Meglepődnék, ha lenne rá ingyenes megoldás – ergo ha van az engem is érdekelne. 🙂

      Ha ilyen komplett ügyviteli rendszerre gondolsz (és ne adj isten még a számlázást is be akarod vonni a dologba), akkor ne a wordpress környékén keresgess, hanem keress meg egy céget, aki ilyesmivel foglalkozik és őt később nyaggathatod is a kisebb-nagyobb módosításokkal kapcsolatban.

      Válasz
    • Tamásnak igaza van. Akár a WooCommhoz akarsz kiegészítőt, hogy ezeket a plusz adatokat bevihesd, akár egy külső raktárprogramot szeretnél összekötni vele, hogy automatikusan menjenek át az adatok a két rendszer között, mindkét megoldás mindenképpen programozási munka.

      Javaslom az egyediszoftverek.hu csapatát, és azon belül is Valasek Norbertet. Nekik van kész raktárprogramjuk, Norbert pedig már sok kiegészítőt illetve csatolót írt az ügyfeleim számára a WooCommhoz, így ebben is tapasztalt.

      Válasz
  47. Szia! Nekem csak egy egyszerű shop pluginra lenne szükségem, néhány termékre, átutalással, utánvéttel és paypal-es fizetéssel. Tudsz ehhez egy egyszerű de jó plugint? Köszönöm!

    Válasz
  48. Inkább valamilyen shop cart pluginre gondoltam, nem külön webáruházra. Az oldalon a terméklapon böngészve egyszerűen bedobhatnák a kosárba a terméket, és irány a kassza. A woocommerce ezt is tudja?

    Válasz
    • Ahol már háromféle fizetési mód lehetséges, ahhoz már kell a WooCommerce.

      És igen, tudja: van olyan opciója, hogy kosárba rakás után azonnal átviszi a kassza oldalra, nem pedig csak jelzi, hogy kosárban van a termék és várja, hogy tovább vásároljon.

      Válasz
  49. Sziasztok!

    Az új rendelés értesítő admin levél tárgymezőjében szeretném megjelentetni a vevő nevét, amit a számlázási névnél vezeték és keresztnévként megad. Találtam erre vonatkozó útmutatást, olyat is amihez Móni Te is hozzászóltál. Nem tűnt bonyolultnak…

    https://support.woothemes.com/hc/communities/public/questions/201564183-How-to-insert-customer-name-on-the-subject-for-new-order-emails-

    De mégsem boldogulok vele. Ha beteszem a megadott kódsort a téma functions.php fájlba vagy a gyerek témában hozok létre egy ilyen fájlt, azonnal eltűnik a weboldal, csak fehér üres oldal marad.

    (Figyelembe vettem a Móni kiegészítő .png-jét a _ -re vonatkozóan…)

    Hol rontom el?

    Válasz
  50. Sziasztok!

    Azt hogyan lehetne megoldani valahogy, hogy a közösségi szám szerepeljen a pénztár adatokon? És persze, hogy kötelező legyen megadni. Köszi előre is a segítséget!

    Üdv.:
    Bálint

    Válasz
  51. Kedves Móni,
    Woocommerce webáruházzal kapcsolatban szeretném kérni a segítséged. Konkrétan a katalógusképek és az önálló termékképek méretével van bajom. Próbáltam a neten megoldást keresni rá különböző fórumok böngészésével, de sajnos az ott említett megoldások nem segítettek.
    Letöltöttem a Regenerate Thumbnails plugint is. Beállítottam a méreteket a Woocommerce beállítások>>termékek>> megjelenés menüben, de a CSS felülírja őket. Kipróbáltam már több lehetőséget is a CSS-ben, de az, hogy mindennek a mérete stimmeljen, nem jön össze. Sajnos ehhez nem annyira értek.

    Előre is köszönöm, Nóri

    Válasz
    • Kedves Nóri!
      Sajnos erre látatlanban nem tudok pontos választ adni, látnom kellene a sablonod kódját. Jelen pillanatban viszont kicsit tele vagyunk munkával, így ezt leghamarabb a szeptember 21-i héten tudjuk vállalni. Ha érdekes számodra, kérlek, írj az ajanlatkeres [@] pagonymedia [.] hu címre.

      Válasz
  52. Sziasztok, Érdekelne jelenleg mivel lehet egyszerűen megoldani pl arukereso.hu xml termék export létrehozását. ShoppingFeeder-t találtam,de ennél egyszerűbb megoldás érdekelne. Köszi G

    Válasz
      • Igen WC ben de exportot kellene legenerálni x időnként vagy változást követően.. Import befele mozgat… 🙂 webshop termékeket akarok arukeresore kitenni. Sehol nme találok normális kiegészítőt. Köszi

      • Ja! 🙂 Azt hittem, az arukereso-ből kiexportált xml-t akarod bevinni valahová WP alá 🙂 Fordítva nem tudom, szerintem valószínű, hogy íratni kell rá egy API-t, főleg, ha az a cél, hogy megadott időközönként magától kiküldje az aktuális állapotot.

  53. Azt szeretném megkérdezni, hogy meg lehet-e valahogy oldani azt, hogy az attribútumokhoz árat rendelünk. Egy terméknek többféle tulajdonsága van és ezek variációinál túl sok munkát jelent az árak felvitele. Van esetleg erre valami megoldás?

    Válasz
    • Úgy érted, hogy mondjuk van színe meg mérete? De akkor a piros M-es méretű nyilván nem kerül ugyanannyiba, mint a kék L-es méretű, de annyiba sem, mint egy piros L-es és annyiba sem, mint egy kék M-es.

      Ha két attribútum van két-két értékkel, akkor a terméknek négy variációja van, és így négy ára. Tehát nem értem, hogy hogyan lehetne ezt egyszerűsíteni…

      Válasz
  54. Kedves Móni!

    Nekem a paypal-l van egy kis problémám. Többen jelezték, hogy átirányítja őket a paypal oldalra, de ott amikor be akarnak lépni mindig azt írja ki, hogy rossz felhasználó vagy jelszó, de ha simán belépnek a paypal felületre akkor nincs gond ezekkel. Mi lehet a gond, valamit rosszul állítottam be?

    Válasz
    • Kedves Kata!
      Sajnos ebben nem tudok segíteni – ha van, akinek sikerül, akkor biztosan jól állítottad be a Te oldaladról. Ha senkinek nem sikerül, akkor lehet valami gubanc (nem maradt véletlenül bekapcsolva a teszt környezet? A “sandbox”?), de ezt kívülről nem tudom, hogy mi. Végső esetben (ha minden jónak tűnik) a PayPalnél kellene megkérdezni, hogy van-e ötletük.

      Válasz
  55. Szia!
    Nem tudod véletlenül, hogy a visszaigazoló levél tartalmát, hol tudom szerkeszteni?
    Ez a szervusz köszönés a halálom és szeretném megváltoztatni.
    Köszi előre is!

    Válasz
    • Szia!
      Több helyről rakja össze, de a szervusz speciel (és a nagy része) a nyelvi fájlban van, csak ott tudod átírni. És sajnos a frissítések után újra és újra…

      Válasz
  56. Van egy problémám. Woocommerc. Van a fiókom oldalon a Rendeléseim vagy view order menüpont vagy végpont.

    A problémám az, hogy az teljesen üres, pedig elvileg lennie kellene a rendeléseknek. Mi lehet szerintetek a gond?

    Válasz
    • A Rendeléseim menüpont a vevőknek szól, ott tudják megnézni a korábbi rendeléseiket, tehát ott Te, mint vásárló látod a sajátjaidat. Ha nem vásároltál saját magadtól, akkor az teljesen normális, hogy üres.

      Viszont Te, mint admin a Vezérlőpulton a WooCommerce menüpontban látod az összes rendelést. Az természetesen nem lesz üres, ha már valaki vásárolt.

      Válasz
      • Köszi a választ.

        Tudom. Nem ezzel van gond. Regisztráltam, mint vásárló. Csináltam teszt rendelést, de a Rendeléseim menüpontban nem jelent meg. Akármennyit rendeltem. Aztán mint admin, teljesítettnek nyilvánítottam a rendelést, hátha attól majd… . A mailokat ügyesen ki is küldte, meg minden, de a rendeléseimben semmi nincs.

    • Igen, persze. Elvileg minden rendben van. És mégsincs. Nincs semmi megrendelés a Rendeléseim menü alatt, mármint a rendelésekből.

      És van egy újabb gond. Kétnyelvűsítettem. Minden OK lenne, sablon nyelvezetetét is fordítottam, Egy gond van vele, de az nagy. A végpontok (endpoints) ha nem a magyar oldalról fejezem be a rendelést, nem az idegen nyelven folytatódik, hanem magyarul. A gombok (rendelés befejezése, kosaram tartalma stb) mind az adott nyelven vannak, de a link nem változik. Az dob a magyar változatra. Befonom a szemöldököm. Az összes woocommerc WPML bővítmény fent van amit kér (string translation, translation management, wpml media stb). Egyik másik nem is működik. Ha a legújabbakat teszem el, akkor a szervert 1000 számra tölti log fileokkal, szóval ott tartok, hogy letépem a fejem.

      Válasz
    • A beállításokat az adatbázis tárolja, úgyhogy nem. Viszont ha valaki beleírt a WooComm valamelyik fájljába, az felül fog íródni. (Úgyhogy ilyet senki ne tegyen 🙂 )

      Válasz
  57. Üdv!

    Egy letöltött WooCommerce sablonnál amikor beteszem a kosárba a terméket gyönyörűen megjelenik a menüsáv mellett egy kis kosár ikon és benne, hogy milyen termékem van stb.

    Ezt valahogy be tudom állítani, anélkül, hogy az egész sablont használnom kéne?

    Az eredeti WooCommerce webáruházban elég nagy probléma, hogy vásárlás közben nincs ott az a tipikus kis kosár, ahová kattintva az ember rögtön tudja, hogy mi van a kosarába és onnan mehet a pénztárhoz is stb.

    Válasz
    • Kedves Ferenc!
      Egyrészt nem értem a kérdést: hogy lehetne egy sablonnak csak egy részét használni? Természetesen az egészet kell használni, ha olyat szeretnél, ami abban a sablonban van.
      Másrészt mi az, hogy “Az eredeti WooCommerce webáruházban”? A WooCommerce csak bővítmény, nem sablon. Azt, hogy a kosár IKON megjelenik-e, azt a sablon határozza meg. De a WooCommerce bármilyen sablon használata esetén kiírja a kosarat, csak legfeljebb nem ikonnal, csak SZÖVEGESEN.
      Tehát ez a sablontól függ, hogy van-e kosár ikon vagy nincs.
      Rengeteg sablon van a WooCommerce-hez, az összes WooThemes, de manapság már a legtöbb ThemeForestes, sőt, az ingyenes NewWPThemes-es sablonok is fel vannak készítve a WooCommerce csinos megjelenítésére.

      Válasz
  58. Szia Moni,

    A szállítási költség áfa-tartalma 0, pedig a szabványos rátáknál a 27 %-os rátasorban ott a pipa, hogy az áfa a szállításra is vonatkozik.

    Tudnál segíteni, hol keressem a beállítását?

    Köszönöm szépen!

    Judit

    Válasz
    • Kedves Judit!

      A szállítási módnál az “Adózási állapot”-ot beállítottad “Adóköteles”-re?
      WooCommerce -> Beállítások -> Szállítás -> az adott szállítási mód kiválasztása -> felülről az 5. sor.

      Válasz
  59. Sziasztok,

    E-mailekkel kapcsolatosan volna 1-2 kérdés.
    Nálunk két fizetési opció lesz:
    1. Bankkártya (Barion)
    2. Utánvét

    Ahogy látom, Woocommerceben csak a fizetés és a feladás van követve, erre van lehetőség e-mailt küldeni, viszont a Barion plug-in automatikusan teljesítettre állítja a rendelést, ami nem lenne gond, ha a Teljesített rendelés után lenne még egy e-mail sablon ami arra való hogy a rendelt termék kézbesítésének megkezdéséről értesítsem a vásárlót.

    Erre a problémára van valami ötletetek?

    Válasz
  60. Lenne egy újabb kérdésem, amire a blogban nem találtam megoldást és sehol a neten. Ha szeretnék a vevőtől plusz adatot kérni, pl. születési dátum, ezt be lehet állítani valahol?

    Válasz
  61. Tisztelt Móni!

    Köszönöm szépen az előző válaszát, sikerült egész pofásra elkészítenem a webáruházam.

    A következő a gond, amit nem sikerül megoldanom:

    Amikor beteszi az illető a terméket a kosarába és a fizetéshez készülődik, túl sok adatot kér a WooCommerce rendszer tőle, kötelező a lakcím, a telefonszám, és egy csomó szerintem fölösleges mező. Ezeket valahogy ki tudom venni, tudom szerkeszteni azt, hogy kötelező-e kitölteni vagy sem?

    Illetve egy másik kérdés, hogy ha banki átutalással fizetnek, nagyon jó volna, ha tudnék nekik a visszaigazoló űrlapra írni egy üzenetet, hogy hol tudnak elérni annak érdekében, hogy részletesen le tudjam írni az utalás menetét, a közleménybe kötelezően beleírandó dolgokat stb.

    Nagyon tetszik a WooCommerce részletessége, mégis zavar, hogy nagyon sok alapvető dolgot nem tudok szerkeszteni.

    Van ezekre mód?

    Köszönöm!

    Válasz
  62. Sziasztok!

    WooCommece-ben PayPal beállításokat szeretném megérteni!
    -PayPal API credentials-nak a lényege nem világos. A visszatérítés az a szolgáltatás lenne, amikor a vevő igényli az elküldött összeg visszautalását?
    -PayPal azonosítótokenről szeretnék valamit bővebben!
    -A PayPal e-mail cím, és a spec beállítások Címzet PayPal e-mail cím között mi a különbség?

    Válasz
    • Szia!
      Upsz, bocs, ez a kérdés valahogy elkerülte a figyelmemet…

      A PayPal API azonosít Téged, mint PayPal elfogadót. Egy felhasználónévből, egy jelszóból, és egy aláírásnak nevezett kódsorból áll. Ezeket be kell írnod a weboldaladba (a WooCommerce – Beállítások – Pénztár – PayPal menüpontba).

      Az azonosítótoken is egy kódsor, amelyet, ha akarsz, beilleszthetsz ugyanitt. Erre akkor van szükség, ha nem akarsz IPN-t (Instant Payment Notification, vagyis Azonnali Fizetés Igazolás) használni. IPN-re akkor van szükséged, ha letölthető dolgokat árulsz a webshopodban – ezzel a PayPal tájékoztatja a webshopot, hogy a termék fizetve van, és ilyenkor kimegy egy e-mail a vevőnek, amelyben benne van a letölthető holmi linkje. Persze csak akkor, ha ezeket mind beállítod.

      Ha csak fizikai termékeket árulsz, akkor nem kell feltétlenül az IPN, és akkor az azonosítótokennel is hitelesíttetheted a fizetést a webáruház felé. De ezt a PayPal fiókodban kell előtte beállítanod.

      A PayPal e-mail cím az az e-mail cím, amellyel belépsz a PayPal fiókodba. Elvileg egy fiókhoz több e-mail cím is tartozhat, és ezek közül egy a fiók fő e-mail címe – ezt kell megadnod a “Címzett e-mail címe” mezőben, mert erre fognak érkezni az IPN-ek.

      Igen, a visszatérítés az, amikor a vevő lemondja a megrendelést, és kéri a PayPalt, hogy utalja vissza neki az összeget. Erre 60 napig van lehetősége, ezért a PayPal nem is írja jóvá számodra az összeget véglegesen 60 napig.

      Válasz
  63. Sziasztok !
    Most készül az áruházam és a fejlesztő szerint nincs olyan modul amivel jelölni lehet, hogy az adott termék szállítása mikor várható . pl- raktáron van – 1-3 munkanap – 4-9munkanap
    Tudtok megoldást-javaslatot erre? A vásárlóknak szerintem jól jönne ilyen infó – vagy elégedjek meg az általános bejegyzéssel 1-9 munkanap a terméklapon?
    üdv. Zoli

    Válasz
  64. Szia Móni!

    Tudsz arra valami választ, hogy miért nem jelenik meg a termék? Az előnézet alatt semmit nem mutat. Magában az áruházban látszik a termék, de amikor rákattintok, akkor üres oldal jön fel.

    Köszi

    Válasz
    • Szia!
      Sajnos ezt így kívülről nem tudom biztosra megmondani… Még az is lehet, hogy valamelyik bővítménnyel akad össze, mert ez olyan tipikus “furcsa hiba”, amire ilyesmi szokott lenni a magyarázat. Próbáld ki, hogy kikapcsolsz minden mást, hogy úgy is jelentkezik-e a hiba.

      Válasz
  65. Szia, szép napot! 🙂

    Most dolgozom először WooCommerce-vel. Nagyon hasznos számomra ez a cikk, köszönöm szépen.
    Viszont lenne kérdésem.Hogyan tudom beállítani, hogy be tudjanak jelentkezni a az értékeléshez woocommerce-nél be lehet állítani valahogy? Vagy ehhez külön bővítmény szükséges? Vagy akár kikapcsolni, hogy ne kérje a bejelentkezést az értékelésnél sem (ez még jobb lenne)?!
    Illetve hogyan tudom a termékeket kategória szerint csoportosítani a WooCommerce-ben?

    Megköszönöm ha válaszolsz.

    Válasz
  66. Szia Móni!

    Az lenne a kérdésem, hogy hol tudom beállítani, hogy utánvétes fizetésnél a számlán utánvét jelenjen meg, ne készpénz?

    Köszönöm a választ előre is!

    Válasz
    • Szia!

      Ezt a számlázóprogramodnak kell tudnia. Ámbár én azt hiszem, hogy könyvelésileg nem létezik olyan, hogy utánvét, hanem csak átutalás vagy készpénz vagy bankkártya van, de azért ebben nem vagyok biztos, ezt inkább könyvelőtől érdemes megkérdezni.

      Mindenesetre az biztos, hogy a számlázóprogram állítja ki a számlát, tehát ha létezik az utánvét könyvelésileg, akkor a számlázóprogram fejlesztőinek kell szólni, hogy ezt javítsák.

      Válasz
  67. Szia Móni!

    Woocommerce-ben a Pénztér oldalon az űrlapnál van olyan, hogy “Szállítás másik címre” ez nekem automatikusan be van jelölve ezért két űrlap látszik. Viszont nekem ez nem kellene alapból csak a normál űrlap, ha valaki másik címet akar beállítani akkor majd ő bejelöli. Hol kell ezt kiiktatni hogy alapból ne legyen kijelölve a négyzet.
    Hálás vagyok a segítségért.

    Joe

    Válasz
    • Szia!

      Sajnos nem leszek sok hasznodra, mert nem tudom pontosan. A legtöbb esetben úgy van beállítva, hogy nincs bepipálva a második cím. De mivel a sablonnak vannak saját WooComm template fájljai, és alapesetben azokat használja, ezért ez azt jelenti, hogy a sablontól függ, hogy be van-e pipálva ez a lehetőség.

      Úgyhogy azt javaslom, hogy nézd meg a sablon beállításokat, hátha van benne WooComm rész, és hátha ki lehet ezt kapsolni ott.

      Ha nincs, akkor keress egy olyan bővítményt, amellyel a Checkout Form testreszabható – van ilyen jó néhány ingyenes is.

      Válasz
  68. Sziasztok!

    Ezt melyik pluginnel lehet a leghatékonyabban megoldani?

    “Export/Import (termékek tömeges exportálása és importálása)
    Egy bővítmény segítségével akár több száz új terméket is felvihetünk, vagy a régi termékek paraméterét is könnyedén módosíthatjuk „egyszerre” CSV fájl exportálása és importálása mellett.”

    Válasz
    • Szia!

      Vannak rá ingyenesek is, de ha rám hallgatsz, nem szivatod magad velük. Érdemes megvenni a fizetőset: WP All Import / Export, a WooComm kiegészítővel. Ezekkel meghatározhatod, hogy mely adatok legyenek benne a táblában és milyen sorrendben, így pl Árgép vagy hasonlók számára is megfelelő struktúrát tudsz létrehozni.

      http://www.wpallimport.com/ (nem affiliate link 🙂 )

      Válasz
  69. Szia!
    Lehet, hogy olyat kérdezek, amit már megválaszoltál, elnézést kérek, de nem tudtam minden hozzászólást végigolvasni:( Az lenne a kérdésem, hogy létezik-e valamilyen megoldás (bővítmény, bármi), hogy a szállítási és fizetési módokat összekapcsoljuk a woocommerce-ban? Az a problémám, hogy 2 féle szállítási módom van: utánvétes házhozszállítás, és csomagautomatába kérés. Na most az egyiknél a házánál fizet ugye, mikor megkapja, a másiknál pedig át kellene utalnia nekem az összeget előre, vagy bankkártyával kiegyenlítenie. Kiválasztja mondjuk a csomagautomatás szállítási módot, de utána a pénztár oldalon ki tudja választani az utánvéttel történő fizetést is. És ez így nem jó:( Akkor már nem szabadna, hogy ki tudjon választani bármi mást, csak az átutalást vagy a bankkártyát. És fordítva is igaz ez. Erre keresnék valamiféle megoldást, hogy ha szállítási módnál utánvétet választ, akkor csak az utánvétes fizetést tudja bejelölni, ha pedig csomagautomatást választ, akkor meg csak a banki átutalást, vagy a bankkártyát tudja bejelölni. Ha létezik erre bármi is, nagyon megköszönném a választ:))

    Válasz
    • Kedves Ágnes!

      Sajnos így igaz, már nem árusítjuk ezt a tananyagot, mivel elavult, új pedig nem készült belőle.

      Köszönöm, hogy szóltál, frissítem a cikket, azaz kiveszem belőle ezt a linket.

      Válasz

Szólj hozzá!

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..