Tapasztalatok az új, 3.9-es verzióról

Ma éppen egyhetes a kis Smith, azaz a WordPress 3.9-es új verziója. Felesleges lenne leírnom azt, amit frissítés után a köszöntő képernyőn láthatsz (ezt amúgy is megtette már a WP Magyarország csapata ebben a cikkben), inkább írom a magam és az ismerőseim, ügyfeleim, tanítványaim eddigi saját tapasztalatait.

Ahogyan mostanában megszokhattad, a biztonsági és hibajavító frissítések (3.8.1, 3.8.2, 3.8.3) maguktól megtörténtek (és erről e-mail értesítést is kaptál), ez viszont most nagyverzió-váltás, úgyhogy Neked magadnak kell frissítened. Természetesen, mielőtt ezt megteszed, készíts biztonsági mentést.

Az egyik újdonság, hogy a bejegyzésszerkesztőből eltűnt a “Beillesztés Wordből” gomb – mostantól nem kell a kosz kódokat takarítanunk, a szerkesztő ezt megoldja helyettünk. Én azért továbbra is azt javaslom, hogy az előre megírt szövegeket inkább text módban illeszd be, és helyben szerkeszd meg. (Nem kötelező ezt elfogadnod, de én így csinálom… 🙂 )

A másik fontos változás a képek kezelése. Szerintük könnyebb lett, szerintem nehezebb… Az mondjuk valóban jó, hogy a képek ezentúl nem lesznek automatikusan linkek (saját magukra mutatva, ugyanabban az ablakban, ami csak azt eredményezte, hogy aki véletlenül rákattintott egy képre, az utána azzal a mozdulattal be is csukta az egész weboldalt…), mostantól alapértelmezetten “egyik sem” a hivatkozás, azaz a kép nem kattintható.

Feltöltés után szerkesztheted is a képeket: le lehet vágni a szélüket, forgatni és tükrözni is lehet őket. Viszont sajnos nincs többé vízszintes és függőleges távolság, azaz nem lehet margókat beállítani a képeknek (csak kézzel, kóddal, html nézetbe kapcsolva). Remélem, a helyzet nem végleges, és hamarosan kijavítják ezt. Szerintem szükségünk van a margókra.

Ha több képet szeretnél feltölteni, csinosan rendezve, akkor a Galéria létrehozása lehetőséget kell választanod a Média hozzáadása funkcióban; újdonság, hogy mostantól nem egy szürke négyszög jelenik meg a képek helyén, hanem úgy látod a képeket, mint a valóságban is, az oldal külsején, azaz egymás mellett. Van Galéria szerkesztése funkció is, a képek sorrendjét egyszerű “húzd és vidd” módszerrel megváltoztathatod.

Állítólag már sokan várták a beépített zene és videó lejátszási listákat (bár voltak rá bővítmények), most mindenesetre elkészült ez a fejlesztés, és egészen csinosan néz ki.

Ha szoktad a Megjelenés -> Testreszabás funkciót használni (azaz hogy a sablont először előnézetben testreszabod, csak azután kapcsolod be), akkor örülhetsz annak, hogy mostantól a widgeteket is megnézheted és szerkesztheted itt.

Nagyjából ennyi – ha szeretnéd mindezt színes-szagos verzióban is látni, nézd meg a hivatalos videót:

Oszd meg Te is:

Share on facebook
Facebook
Share on google
Google+
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn

Ezek is érdekesek lehetnek számodra: 

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Javasolt eszközök:

Banner250x250.png
Elementor Pro
Generatepress Logo White Asset
GeneratePress
Divi 4.0
Divihello
Prémium támogatás és ajándék Divi licence
Adatvedelem.png
ADATVÉDELEM minta
Aszf.png
Webshop ÁSZF minta

“Tapasztalatok az új, 3.9-es verzióról” bejegyzéshez 23 hozzászólás

  1. Ismerkedünk-ismerkedünk, én és az új funkciók. Szép-szép…
    Kellemetlen mellékhatás: nem tudok szövegszínt állítani grafikus nézetben, mint eddig, kódok beírásával! Brü-hü-hü! 🙁 Van megoldás?

    • az is megoldás lehet, ha az ember telepít valami olyan plugint, ami kibővíti a szövegszerkesztő lehetőségeit. (fck editor, vagy tiny mc). nekem legjobb tapasztalataim az ultimate tiny mc-vel vannak 🙂

      • Mondjuk én nagyon nem szeretem a tiny mc-t és hasonlókat (főleg ha az ügyfeleim használják), mert nem jó az, ha összevissza állítgatják a színeket és betűtípusokat. Tessék azokat előre meghatározni a style.css-ben, és akkor szép egységes lesz a tartalom.

        A tetejében ezek a szövegszerkesztők gyakran összeakadnak olyan bővítményekkel, amelyek saját ikont adnak hozzá a bejegyzésszerkesztőhöz.

    • Dehogynem tudsz, ha átváltasz html nézetbe. Beírod, hogy [font color=”#006699″], és akkor ilyen szép kék lesz a szöveg, mint itt az oldalamon a linkek. (Persze a [ helyett <, és a ] helyett >, csak úgy nem jelenik meg a kód a hozzászólásban.)

      Kódok beírása nélkül pedig szintén továbbra is tudsz színt állítani, Grafikus nézetben az aláhúzott A betűvel, az ikonok második sorában balról a harmadik (a “Sorkizárás” és a “Beillesztés szövegként” között van).

  2. Kedves Móni!
    Tegnap 14.45.-kor miközben egy új oldalamat szerkesztettem, szöveget írtam éppen az oldalra, hirtelen felugrott a bejelentkező panel, hogy jelentkezzek be az oldalamra, pedig ki sem léptem. De kiléptetett, és nem tudtam visszajelentkezni a “felhasználónév vagy jelszó helytelen próbálja újra” üzenetet kaptam. A tárhelyszolgáltatóm visszaállította az az nap reggeli állapotot, de úgysem működött. Végül a 04. 24.-i állapot visszaállításával ismét be tudtam jelentkezni. Azonban meglepődve tapasztaltam, hogy egy csomó képet nem jelenít meg az oldalam, a blogbejegyzésekben, portfólió oldalamon még a Meta Slider bővítményben lévő képeket sem jeleníti meg. Ez mi lehet és mi a megoldás? sok képről van szó, remélem nem kell újra raknom őket.

    • Kedves Krisztián!
      Sajnos így kívülről, látatlanban nem tudom, mi okozta a hibát, több oka is lehet, de a leírásod alapján arra gyanakszom, hogy valamilyen szakadás történt abban a (nem kevés elemből álló) láncban, amely a Te gépedet összeköti a tárhelyszolgáltatód adatbázis-szerverével.
      A képekkel kapcsolatban első lépésként ellenőrizd, hogy a képek léteznek-e a tárhelyen (a wp-content/uploads mappában) – ha igen, akkor ellenőrizd még a Közvetlen linkek beállítását is, hogy az rendben van-e.
      Azt azért javaslom, hogy ilyenkor ne állíttass vissza azonnal egy korábbi változatot, hanem először próbálj meg “gyalogos” módszereket. Például próbáltál az Elfelejtett jelszóra kattintva új jelszót generáltatni?
      Így hirtelen ennyi – kíváncsian várom, mi lett a történet vége, írd majd meg!

      • Kedves Móni! A Történet vége az lett, hogy rájöttem az ékezetekkel volt a gond, sajnos voltak ékezetek a fájl nevekben és azok nem jelentek meg, ez csak azért furcsa mert korábban jó volt. Mindegy tanulság, soha többet nem használok ékezeteket a fájlneveknél.
        Azonban ma újra nem tudtam belépni, és csináltam valamit, amit lehet nem kellet volna. A wp magiszter oldalán volt egy cikk, hogy mit kell ilyenkor csinálni én azt végig vittem. A phpmyadminban új felhasználó nevet és jelszót adtam. ezzel végre be tudtam lépni, azonban eltűnt a vezérlőpultból a hálózati kezelő rész, így nemcsak a másik a hálózatban lévő honlapom kezelése vált lehetetlenné, de a bővítményeket sem tudom telepíteni, hiszen azt hálózatban kellene. Közben rájöttem, a belépési hibákat, lehet, hogy a Limit Login Atempt nevű bővítmény esetleges rossz beállítása és egy csomó sikertelen belépési (hackelési) kísérlet okozhatta amiről értesítést is kaptam a bővítménytől. Viszont nem tudom a hálózat kezelése felett hogyan nyerhetném vissza az uralmamat.

      • Uhh, erre most nem gondoltam, pedig annyiszor, de annyiszor elmondtam már az ügyfeleimnek! Semmilyen fájl nevében (amely felkerül az internetre) ne legyen ékezet, szóköz, speciális karakter, mert bizony ilyen hibákat okoz.

        A másik hibáról: ezek szerint multisite oldalról van szó. Viszont akkor az új felhasználónévvel és jelszóval nem szuperadmin, hanem csak sima oldaladmin jogot adtál magadnak. Ki kellene keresned az adatbázisban, hogy a szuperadmin státuszt hol állítja be a rendszer.

  3. Szia!
    Tegnap töltöttem le a 3.9-es bővítményt a tárhelyszolgáltató cpanel kezelőfelületén lévő Softacolous (vagy ilyesmi) segítségével. Be tudok jelentkezni meg ilyesmi, viszont a jobb oldali sávban nincs BŐVÍTMÉNY menüpont. Ilyenkor mit lehet tenni?
    Köszi.

    • Szia!

      Lehetőségek:
      1) Valamilyen oknál fogva ilyen jogkörű WordPress-t telepített neked a rendszer.
      2) Lehet, hogy blogrendszeren belül regisztráltál, mint pl. a wordpress.com? Mert ott nem szokott lenni bővítmények menüpont.
      3) Lehet, hogy a kinézet functions.php fájljában van olyan kód, hogy ne látszódjon ez a menü.
      4) Lehet, hogy más bővítmény miatt nem látszik ez a menü.

      Látatlanban első körben ennyit lehet mondani. 🙂

      Ádám

  4. Nekem kellemetlen újítás, hogy eltűnt a képeknél a vízszintes távolság beállításának lehetősége, szebb volt a korábbi verzió.

    Gondjaim vannak viszont a Galériával, persze az is lehet, hogy valamit rosszul csinálok. A Galériába feltöltött képeket ki lehet nagyítani, de hiányoznak az egyik képről a másikra vivő nyilak, azaz nem lehet mozogni egy galéria képei között, egyenként kell megnyitni őket, ez nagyon rontja az összhatást, a használhatóságot. Most küzdők a legfrissebb bejegyzésemnél ezzel a problémával.

    • Mert ez a galéria nem OLYAN galéria 🙂 Ez csak annyit tud, hogy a képeket nem kell szerkesztgetned és bonyolultan ide-oda helyezgetned a kódban, ha több képet meg akarsz jeleníteni. Tehát csak arra való, hogy csinosan kitegyen több képet egy bejegyzésbe. De vetíteni ez nem tud, az teljesen más funkció. Arra használj egy bővítményt, például a NextGen Galleryt, az tud vetíteni, sokféleképpen.

    • Helyesbítek: TUDJA 🙂 Kipróbáltam, és nagyon csinos lapozó jelenik meg a képek alján, és működik is rendesen. Annyi, hogy amikor a gelériát létrehozod, elrendezed a képeket, írsz alájuk feliratot, ha kell, és utána a jobb oldalon a hivatkozásnál a Média fájlt válaszd, ne a Csatolmány oldalt (ami az alapértelmezett), és akkor működni fog. Leglábbis nekem működött.

Szólj hozzá!

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..