SEO Scorer – érdekes ötlet

Megint szakítok a saját hagyományaimmal, és egy olyan bővítményt ajánlok a figyelmedbe, amelyet én magam még nem próbáltam ki. Elsőre érdekesen hangzik – egy bővítmény, amely teszteli a szövegeidet keresőoptimalizálási szempontból, és meg is mondja, hogy hol, hogyan javíthatsz rajta?

Ilyet egyébként tényleg nem szoktam csinálni, hiszen a saját tapasztalatomat tudom a legjobban átadni (meg mert szeretem én is kipróbálni a számomra új dolgokat), de ezt a bővítményt a korrekt kipróbáláshoz nem elég egyszerűen telepíteni és bekapcsolni, ennél többre viszont most egyszerűen nincs időm.

Másrészt ez egy fizetős bővítmény – 47 dollár a listaára (bár most akciósan még 21.60-ért is megkaphatod) -, és tulajdonképpen az értékesítési oldalát végignézve nagyjából ki is derül, mire való, mit tud, sőt, számomra sajnos az is kiderült, hogy valószínűleg józan paraszti ésszel is végig lehet gondolni mindazt, amit ez a bővítmény mérni szeretne helyettünk.

A bővítmény készítője egy elég jól érthető videóval kezdi az ismertetést (az angol kiejtése picit mókás, lévén görög születésű), és ennek alapján, valamint az ezután felsorolt vevővélemények szerint a bővítmény a következőket tudja elemezni a bejegyzések szövegében:

  • a bejegyzés címében szerepel-e a fő kulcsszó,
  • a bejegyzés címének első szava-e a fő kulcsszó,
  • a bejegyzés címe rövidebb-e 66 karakternél,
  • a bejegyzés linkjében szerepel-e a fő kulcsszó,
  • van-e olyan H1 elem, amelyben szerepel a fő kulcsszó,
  • van-e olyan H2 elem, amelyben szerepel a fő kulcsszó,
  • van-e olyan H3 elem, amelyben szerepel a fő kulcsszó,
  • a fő kulcsszó szerepel-e a bejegyzés első sorában,
  • a fő kulcsszó szerepel-e a bejegyzés utolsó sorában,
  • szerepel-e a fő kulcsszó legalább egyszer vastag illetve aláhúzott betűvel,
  • mekkora a szövegben a kulcsszó-sűrűség,
  • van-e kép a bejegyzésben,
  • a kép ALT tagjában szerepel-e a fő kulcsszó,
  • van-e kifelé mutató link,
  • legalább 400 szóból áll-e a bejegyzés,
  • és még egy sor hasonló dolgot,

és az egész listát zöld pipákkal illetve piros ikszekkel jelölve mutatja, hogy hol teljesítettünk jól illetve hol vannak még hiányosságaink, tennivalóink.

Végül is vegyesek az érzéseim: nem rossz egy ilyen lista sorvezetőnek, de azért szerintem nem ér meg ennyi pénzt. Lehet, hogy hajlamos vagyok alulértékelni a keresőoptimalizálási szempontokat, így bizony a fenti listán is valószínűleg elvérezne a WP-Suli nagy része, de valahogy a tapasztalataim azt mutatják, hogy nem trükközni kell, hanem egyszerűen csak elég sokat kell írni a témáról, és akkor jó helyezést érhetünk el a keresőkben.

 

Oszd meg Te is:

Share on facebook
Facebook
Share on google
Google+
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn

Ezek is érdekesek lehetnek számodra: 

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Javasolt eszközök:

Banner250x250.png
Elementor Pro
Generatepress Logo White Asset
GeneratePress
Divi 4.0
Divihello
Prémium támogatás és ajándék Divi licence
Adatvedelem.png
ADATVÉDELEM minta
Aszf.png
Webshop ÁSZF minta

“SEO Scorer – érdekes ötlet” bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. A Mozilla SeoQuake-je hasonlókat tud, ingyenes, és nem csak a saját oldalaidat méri, hanem bármelyiket, amit éppen betöltesz. Így a kulcsszavaidra előbukkanó konkurenciát is le lehet mérni… A Diagnostic (vagy ilyesmi, most ki van kapcsolva nálam) nevű menüpontjával bármely honlap kulcsszavait is le lehet lesni. 🙂

Szólj hozzá!

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..